Első gyermekes fiatal anyuka vagyok, mégsem érzem magam kezdőnek. Az anyatejadás sikere magabiztossá tett… Ismerjék hát meg kisfiam és az én történetemet.

Terhességem nem volt tervezett, de párom mindenáron ragaszkodott hozzá. Azelőtt én sohasem „babáztam ”. Hiába volt kisbaba a rokonságban, én nem közeledtem, valahogy inkább viszolyogtam Tőlük. Emiatt is nagyon tartottam attól, mit fogok majd tenni az én csecsemőmmel. Elkezdtem olvasni különböző irodalmakat, újságokat, bár úgy gondolom ezt nem, lehet tanulni. Engem férjem és családom is segített, nem panaszkodhattam.

Sokfélét olvastam, mégsem tudtam elképzelni sem a szoptatást, sem az anyaságot.

Míg aztán egy napon a nővérem beállított egy Medela kézi mellszívóval a babaruhák között, amit a barátnője küldött, mert neki nem volt már szüksége rá. Felkeltette az érdeklődésemet, hogy mi ez, mire jó és mikor kell majd használnom. Aztán eltettem a szekrénybe, és csak akkor vettem elő, amikor a 9. hónapban összepakoltam a „kórházi táskámat ”.

Császármetszéssel jött világra gyönyörű kisfiam, Hollósi Attila Péter, a 40.héten, 3450 grammal, 53 centiméterrel és sűrű fekete hajjal. A műtét miatt csak feküdni tudtam, amikor behozták a kisbabámat, hogy egy picit ismerkedjünk. Tíz percre hozták, de sok dolguk volt a nővérkéknek, így „ottfelejtették ”.

Kíváncsiságból mellre tettem és abban a pillanatban élt a lehetőséggel. Bizsergető érzés volt. Amikor a nővérke visszatért hozzánk meglepődött, hogy már van előtejem – a terhességem alatt egy csepp sem volt.

Igény szerinti szoptatást szerettem volna – így is volt mindvégig. A harmadik napon megindult a tejem. A melleim bekeményedtek és fájdalmasak kezdtek lenni. Mindezt szoptatás után éreztem. Ekkor elővettem a mellszívót és kipróbáltam. Elmondhatatlanul megkönnyebbültem testileg-lelkileg. Büszkén vittem be a csecsemőosztályra, ahol kedvesen örültek és biztattak, hogy „jól csinálom a dolgokat ”. Mivel egyre sűrűbben éreztem, hogy feszül a mellem, ezért mindig fejtem olyankor.

De alig egy nappal ezután már nem győztem pumpálni. Kaptam egy elektromos mellszívót, hogy így biztosan ki tudjam fejni az anyatejet, nehogy fáradságom miatt begyulladjon a mellem. Sokkal könnyebben és gyorsabban ment a fejés ettől kezdve. A kisfiam aludt mellettem, míg én fejtem, aludtam egy órácskát, szoptattam és kezdődött elölről. Élvezettel tettem, hiszen boldogan aludt Attila, én megkönnyítettem melleim „helyzetét ”, lezuhanyoztam és nyugodtan aludtam. Sikernek könyveltem el, hogy egyre több tejet tudtam lefejni.

Mikor hazamentünk egy hét után, folytattam napirendünket, csak nem aludtam mindig. A családnak kellett csak megszoknia a gépi hangot; mi a fiammal már megszoktuk a kis motor zúgását. Ekkor már minden egyes szoptatás után fejtem – éjszaka is. Mert hiába voltam fáradt, tudtam, jobban tudok pihenni, ha kifejem a melleimet (pl. nem kellett tartanom attól, hogy mire felébredek elázik a tejtől az egész ágy).

Mivel itthon nem volt hová „beadni” a lefejt anyatejet, következett a zacskózás, dátumozás. De a fagyasztó polca hamarosan megtelt.

Elintéztem a védőnő közreműködésével a szükséges egészségügyi papírokat, hogy leadhassam a lefejt tejemet az Anyatejgyűjtő Állomás számára. E szervezet működéséről a védőnőmtől szereztem tudomást, amikor terhességem 7. hónapjában megkérdeztem tőle, hogy el lehet-e adni a számunkra felesleges anyatejet. Ugyanis ismerősöktől hallottam, hogy nagyon sokat fizetnek érte, úgyhogy majd megéri, ha sok tejem lesz – mondták..

Ráadásként amelyik újságba csomagolta a nagymamám nekem vidékről a tojást, tartalmazott egy cikket arról, hogy milyen sokat ér pénzben is az anyatej. Gondoltam ez figyelmeztetés számomra. Már ekkor elhatároztam, hogy ha sok tejem lesz, én is el-leadom. Először csak a pénz motivált. Az első három alkalommal pozitív lett a tej, amit leadtam. Az állomással telefonon konzultáltam és hamar rájöttünk, hogy a kifőzés nem elég, mert már vízköves a mellszívó az addigi használattól. Így többször nem volt problémám a lefejt anyatejjel, csak mikor elromlott a hűtőnk.

Eleinte nekem is macerásnak tűnt a sterilizálás, de a gyakorlat olyan rutinná teszi, hogy utána már pár perc alatt „be lehet mosakodni. Ahogy fejtem egyre több tejet, tudtam leadni, és egyre rövidebb idő alatt végeztem az egyszeri fejéssel. Ez a siker erőt adott ahhoz, hogy fél éven keresztül naponta 5 –6-szor, minden szoptatás utána – éjszaka is – lefejjem mindkét mellemet. Minden alkalommal mind a két mellemet kifejtem, mert nálam ez úgy működött, hogy ha az egyik ingert kapott, a másik szinte automatikusan beindult. Azután, ahogy fiam szépen cseperedett, úgy a leadott tej mennyisége csökkenni kezdett. A napi 3/4 liternyi anyatejből fél, majd 0,3 liter lett. Öt hónaposan 7730 dkg-ot nyomot a mérlegen és rendületlenül szopizott. Decembertől június végéig aktív tejadó anyuka voltam. Aztán egyszer csak alig volt mit leadnom. Ekkor már csak akkor fejtem, ha mellfeszülést éreztem. Aztán júliusban abbahagytam a leadást.

Kisfiam 7 hónaposan elkezdte a hozzátáplálást, én pedig elhagytam a fejést, mert már nem volt kellemes érzés a melleimnek.

Nagyon sajnáltam, hogy tovább nem segíthettem a rászoruló babáknak, akik fél éven keresztül egy biztos mennyiségű anyatejjel számíthattak rám…

Az anyatej leadók háromhavonta kapnak kis ajándékot köszönetképpen. Nekem ebben kétszer is részem lehetett. Amikor az első kis kártyát megkaptam, könnybe lábadt a szemem. Jól látható helyre raktam ki a szobánkban. „A rászoruló csecsemők nevében köszönjük önzetlen segítségét – Heim Pál Gyermekkórház,, Anyatejgyűjtő Állomás” – ez állt a kis kártyán.. Ez újabb ösztönzés volt számomra, hogy kitartóan fejjek továbbra is.

Attila 10 hónaposan úgy döntött, hogy csak reggel és este szopizik, majd abbahagyta egyik pillanatról a másikra. Pedig hónapokig imádtam, amikor eljött a szoptatás ideje, mert a meghitt percekben gyönyörű látványt nyújtott kisfiam elégedett, mindig mosolygós arca. Nehéz volt elfogadnom, mert én még sokáig akartam szoptatni. Kénytelen-kelletlen elfogadni kényszerültem a helyzetet. Úgy érzem, új fejezet kezdődött az életünkben. Kisbabám „kisfiúvá ” nőtt és az én egész napirendem is átalakult. Furcsa volt az átállás: eddig a suliból rohantam haza szoptatni, fejni, most viszont egész napra is maradhatok az iskolapadban.

Köszönettel tartozom Édesanyámnak és Édesapámnak, akik segítettek; férjemnek, Hollósi Péternek, aki szerelmével és türelmével mindig mellettem áll. Köszönet Anyósomnak, Apósomnak, akik szintén sok segítséget nyújtottak: és végül, de nem utolsósorban nővéremnek, Melittának végtelen szeretetéért.

Büszke vagyok magamra, hogy segíteni tudtam sok-sok rászoruló kisbabának, hiszen 103 liter anyatejet kaphattak tőlem.

Remélem cikkem sok kezdő anyukának tanulságot, és támaszt nyújt, és hogy minél több szoptató anyuka veszi a fáradságot a fejéshez a saját és a rászoruló csecsemők érdekében.

Hollósiné Majoros Viktória