Tapasztalatok az anyatejadásról első kézből

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterEmail this to someone

tapasztalatok anyatejadásrólHarmadik gyermekemet szültem októberben. Gondtalan várandósság után csodálatos születésélményben volt részünk, teljes háborítatlanságban, kárpótolva és gyógyítva ezzel a korábbi szülések során elszenvedett traumákat is.

Szinte biztos voltam benne, hogy ezúttal is bőven lesz tejem.

Ez a nagyobb gyermekeimnél is így volt. Elsőszülöttemmel, 6 évvel ezelőtt szintén a Heim Pálba adtam le a tejet, majd vidékre költöztünk, onnan nehézkes lett volna Anyatejgyűjtő Állomásra eljuttatni, de szerencsénkre helyben akadt tejtestvér, így mindenki jól járt. Időközben újra a fővárosba költöztünk, így legkisebbel ismét a központi tejleadást választottam.

A hivatalos tejadóvá váláshoz szükséges vizsgálatok

sokakat elriasztanak, nem a vizsgálat eredménye, hanem azok megszerzésének nehézségei miatt. A régebbi tapasztalataimhoz képest most sokkal gördülékenyebben mentek a dolgok: a védőnő második látogatásakor házhoz hozta a szükséges esettanulmányt, a tüdőgondozóban soron kívül fogadtak és kb. negyed órán belül megvolt a leletem. A szükséges vért az Állomáson szintén azonnal levették és a székletminta további sorsáról is gondoskodtak. Így két délelőtt alatt el lehetett intézni minden vizsgálatot, nem kellett ide-oda futkosni. Talán még gördülékenyebben működne, ha azon anyukák, akik számítanak rá, hogy sok tejük lesz, már a szülés után közvetlenül a kórházban kérhetnék ezeket a vizsgálatokat, akkor nem kellene az elvégzésükhöz az egész családi logisztikát összehangolni. Annál is inkább, mert a HIV szűrés eredményére akár két hetet is várni kell, azalatt az idő alatt pedig nem marad más választás, mint fagyasztani a felesleges tejet és vagy hosszú hónapokig tárolni vagy átvevőt keresni neki.

Sokan úgy képzelik, hogy a steril fejés sok plusz feladattal, elfoglaltsággal jár. Pedig néhány nap után a napi rutin részévé válik, rögzül a sorrend, a mechanizmus.

Maszkot fel, bemosakodni, mellszívót összeszerelni, lefejt tejet az üvegbe önteni és azonnal a 4 fokos hűtőbe tenni. Ahogy a hónapok során folyamatosan alakul a napirendünk, a szoptatások sűrűsége és hossza, úgy változik az is, hogy mikor és mennyit fejek. Rugalmasan, ahogy az élet adja.

Ezt szeretem egyébként az Anyatejközpontban a legjobban, a rugalmasságot.

tapasztalatok anyatejadásrólOdafigyelnek az észrevételeinkre, igényeinkre. Túl sok az üveg, kevés a maszk, következő alkalommal lesz elég. A tejszállító viszonylag állandó, egy órás időintervallumon belül érkezik, ha mégsem, biztosan jön a tájékoztató telefon. Ha elutazunk, könnyedén lemondhatok 1-2 átadási napot, a következő általam megjelölt időponttól zavartalanul folytatódik a szokásos menet. Ha olyan programunk van, hogy éppen nem tudunk otthon lenni, átadhatom a szomszéd néninek a palackokat, így érnek célba. Számomra ez a rugalmasság a záloga annak, hogy hosszú távon is a Központnak adjam a tejet, mert olyan stabil logisztikai hátteret biztosítanak számomra, amely másoktól nehezen elvárható.

És végül, egyáltalán nem mellékes, hogy a központ milliliterre pontosan elszámolva fizeti ki a tejadónak a literenkénti 2700 Ft-ot.

Jól jön a kapott összeg a kasszába és a munka világából kirekedt anyukának még a lelke épségét is erősíti, hogy otthon anyagi bevételt eredményező tevékenységet tud folytatni. Aki pedig a tejre rászorul és jogosult, az OEP támogatással ingyen hozzájut. Így nem kell alkudozni a felesleges tejjel rendelkező és a hiányban szenvedő anyukának, hogy mennyi a mindkettejüknek elfogadható ár.

Én biztatok minden anyukát, akinek akár csak napi 150-200 ml felesleges teje van, hogy adja le a Központon keresztül.

Ez egy jól működő, bejáratott és rugalmas rendszer, amelybe a rövid betanulási időszak után nagyon könnyű integrálódni és ezzel a rendszerrel mindenki jól jár.

Végezetül, kedves asszonytársak, szeretnék megosztani veletek egy tejleadáshoz kevésbé, de szoptatáshoz annál inkább kapcsolódó gondolatot. Ragaszkodjatok a szülőszobán ahhoz, hogy biztosítsák számotokra az arany-két-órát (mind hüvelyi szülés, mind császármetszés esetén) és hogy a babátok az első, kórházban töltött napokban is folyamatosan, korlátlanul, igény szerint szophasson, csünghessen rajtatok. Sajnos még mindig számos hazai szülészeten nem jár mindenkinek ez a lehetőség. Pedig kutatásokkal igazoltan számos pszichológiai, érzelmi előnye van ennek, gyorsítja a tejbelövelést, megkönnyíti a szoptatást, sok esetben elkerülhető általa a cukros vizes vagy tápszeres pótlás vagy a cumizavar.

Ha pedig 1-2 héten túl még mindig kevés a tejcsi, fájdalmas a szoptatás és nem okoz örömet, akkor keressetek fel bizalommal laktációs, szoptatási tanácsadót, kérjetek tőlük segítséget! Asszonyok százai küszködnek szoptatási nehézségekkel vagy adnak pótlást ideje korán, mert valami hibádzik a szoptatásban és nem érkezik időben hozzáértő segítség! Tegyünk mi azért, hogy minél több anyatejjel táplált csecsemő váljék örökmozgó kisgyermekké!

Novák Brigitta