Hinni kell magunkban!

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterEmail this to someone

Hinni kell magunkban!

 

Hinni kell magunkban!

Miután ma ismét elolvastam anyatejadó anyák véleményét a honlapon feltámadt bennem a bátorság, hogy leírjam ami éppen eszembe jutott: Gellért fiúnk 11 hónapos elmúlt amikor úgy döntöttem, hogy abbahagyom a fejést, azóta is kínoz lelkifurdalás, amikor anyatejről olvasok.  zülés után a második nap megtörtént a tejbelövelés, így Gellértet több súllyal hoztuk haza, mint amikor megszületett. Születése után két hónappal döntöttem úgy, – miután a fagyasztót teletettem anyatejjel -, hogy a lefejt mennyiséget odaadom más babák számára. A kilenc hónapig tartó fejés egyrészt megnyugtatott, hogy bőven elég a tejem a fiam számára, másrészt nagy öröm volt, hogy tudtam, jó helyre kerül a lefejt mennyiség. Időt és energiát nem nézve vállaltam a fejéssel járó munkát és egyáltalán nem találtam „macerásnak”, mint ahogy sokan gondolják. Büszkén vállalom sőt hirdetem, hogy a hónapok alatt 103 litert adtam le (egyetlen egyszer lett pozitív a leadott tej: amikor náthás voltam), hogy az én fiam táplálékának nagy része még mindig anyatej; és a környezetünkben lévő ismerős kismamákat is buzdítok a szoptatásra, fejésre, és ha sok teje van akkor a leadásra is. Ami a legfontosabb, hogy hinni kell magunkban, de a legjobb, ha nem is gondolunk arra, hogy nem tudunk szoptatni, nem lesz elég a tejünk. Bevallom a szülés előtt nem sokat foglalkoztam a szoptatással, annyira természetesnek gondoltam, hogy ha megszületik a baba, akkor szopik, hogy eszembe sem jutott, hogy lehetnek problémák is, pl.: befelé forduló mellbimbó, stressz, amik megakadályozzák a sokáig tartó szoptatást. Talán ennek is köszönhetem a sok tejet és az akarásnak. Mert én akartam és most is akarom szoptatni a fiam (5-6x szopik naponta), mert aki szoptat az tudja, hogy milyen csodálatos érzés, amikor közben simogat a kicsi kezével, vagy ránk néz és csillog a szeme a boldogságtól, vagy egyszerűen szopi után arcon puszil minket.

dog vagyok, hogy adhattam anyatejet, és a következő babánál is így fogok tenni, ha ismét sok tejem lesz.

Üdvözlettel:

Schiszlerné Gyertyános Otília