Arra a kérdésre, hogy miért jelentkeztem be anyatejadónak, eszembe jutottak a szülés utáni első napok.

A természetesnek indult szülésem császármetszésbe fordult, ennek okán alig indult meg a tejem. Vigasztaltak persze az orvosok, nővérkék, védőnő, hogy ez természetes császározás esetén, és 4-5 napig ne is izguljak, de ez nem sokat ér, ha az ember ágyszomszédjának ömlik a teje.

Emlékszem rá, hogy az első 3 napban nem volt tejem, teljesen kétségbe voltam esve, hogy a kisfiam nem kapja meg azokat a tápanyagokat, amit kellene, illetve tápszerből kapja meg.

A harmadik napon láttam először, hogy a szopizás után a mérleg 20 gramm többletet mutatott, ami neki akkor egy evésre elég is volt. Kicsordult a könnyem, annyira boldog voltam tőle. Aztán amikor hetekkel később napi 2 dl lejött pluszban, akkor belegondoltam, hogy ez egy másik baba táplálásához is elég lenne, ezért jelentkeztem be tejadónak.

Persze majdnem eltántorított, hogy több vizsgálatra is el kell menni, ami pár hetes baba mellett nem egyszerű, de végül is – utazást is beleértve - egy fél nap alatt meg lett az összes vizsgálat, így nem volt akkora teher. Aztán az is visszatartó lehet, hogy első olvasatra bonyolultnak tűnő higiéniai szabályokat kell betartani, de a gyakorlatban ez valóban nem vett igénybe napi pár percnél többet.

Szerencsére mindezek ellenére 2 hónapig adtam le tejet, és összességében úgy érzem, megérte a fáradságot, mert ha többen így tennének, mennyi baba jóllakhatna!

Büszke vagyok rá, hogy anyum nyomdokaiba lépve én is anyatejadó voltam, és leszek, ha lesz még babánk, így Vince fiamnak is van tejtestvére, mint nekem volt annak idején.

KFM