A kislányom születését követően tapasztaltam meg igazán, hogy mennyire fontos és lényeges kapocs az, hogy tudunk egymásnak segíteni.

Amíg az ember nem kerül olyan jellegű szituációba, amiben én is voltam, addig nem igazán fogja fel a szürke hétköznapokban, hogy egy – egy egészségügyi felhívásnak, – lásd véradás vagy éppen anyatej leadás-, mennyire fontos szerepe van.

Sajnos a szülésem nem volt zökkenőmentes, és az azt követő gyermekágyi hetek sem. Kislányom farkfekvéses volt, ezért automatikusan a császármetszés mellett döntött az orvosom, ám sajnos a beavatkozás nem volt fájdalommentes. A következő napok a boldogságom útjában álltak, ugyanis vagy a kis százalékba beletartozva, vagy orvosi műhiba miatt, de a méhlepény egy darabja még mindig bennem ólálkodott. Enne következtében a tejem sem indult meg, a babám pedig éhes volt, így pótlást kapott. Aztán egyre többet, én pedig a világ legrosszabb anyukájának hittem magam, hiszen az a kép élt bennem, hogy éheztetem a babám.

Sokat tettem mellre a kórházi napok után, ám ezt követően elöntött a vér – ekkor derült ki, hogy az orvosom látott valamit a méhen belül, amit el kell távolítani. Már másnap elvégezték a küretet, ami az operációt követően nagy fájdalommal járt a rengeteg méh összehúzónak köszönhetően. Sajnos továbbra is véreztem, és nagyon gyenge voltam, de hazaengedtek, mondván vár otthon az akkor 3 hetes babám.

Eltelt egy – két nap, majd iszonyú lázas lettem. Sajnos a tejem még mindig nem indult be rendesen, hiába próbálkoztam mindenféle csodaszerrel és kellő mennyiségű folyadékkal. Végül a hasam elkezdett fájni, a vér pedig elöntött többször is, aminek a következtében ismét kórházba kerültem.
Kiderült, hogy a méhlepény még mindig ott virított bennem, a gyulladás pedig olyan nagyfokú volt, hogy az egész hasamra is átterjedt.

Kórházat váltottam ekkor, és megfelelő kezek között szepszis gyanúval megpróbáltak mindent megtenni azért, hogy ne történjen nagy baj. Először méh összehúzó terápiát kaptam, majd a kezelés sikertelenségét tekintve nem vártak tovább, meg kellett műteni ismét, mert a méhem is veszélybe került.

A több napos kórházi kezelés alatt számos infúziót, antibiotikumot valamint transzfúziót kaptam, aminek következtében szintén nem tudtam szoptatni, továbbá az altatás miatt a lefejt tejemet, ami így is elenyésző volt, ki kellett, hogy öntsem. Egy világ dőlt bennem össze, hogy nem tudom ellátni a babámat, nem hogy etetni nem tudom…

Szerencsére a műtét jól sikerült, már lábadozom, de még mindig minimális az a mennyiség, amennyit tudok adni a gyermekemnek, és ez azóta sem változott, pedig mindent megteszek az ügy érdekében.

Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy segítséget kérjünk, így heti kétszer más anyukák segítségével anyatejhez juthatunk.

Fantasztikus érzés, hogy ez már működő rendszer és egymást tudják segíteni az édesanyák. Minden elismerésem azon anyukáknak és védőnői – valamint kórházi hálózatnak, akik ezt ilyen profin, önzetlenül intézik, mert kicsi babákat mentenek meg az intenzív osztályokon, és olyan babák táplálását is segítik, mint az én kislányom.

Hálámat nem tudom szavakban kifejezni. Megnyugtat a tény, hogy a babám nem csak tápszert kap, hanem anyatejet, a számos jótékony és immunerősítő hatásával, valamint egy picit belőlem is.

Köszönöm a fáradságot, a segítséget, és kívánom minden anyának, aki egy picit is bajban van, hogy merjen segítséget kérni, utánajárni a lehetőségeknek, hogy ne csak tápszeren nőjön fel a gyermeke.

Köszönettel és tisztelettel,

Dália baba és anyukája