Remélem sikerül soraimmal másnak is lendületet adni ahhoz, hogy anyatejadó anyává váljon.
Én elmondhatom, hogy nekem ez háromszorosan is sikerült, hiszen mindhárom gyermekemnél bőven volt tejem. Az első gyermekemmel 9, a másodikkal 12, a harmadik gyermekemmel pedig 15 hónapon keresztül voltam tejadó anya.
De hogyan is kezdődött?
2001-ben megszületett az első kislányom.
Akkoriban még Budapesten laktunk albérletben, és nagyon segítőkész volt a védőnőnk. Kezdő anyukaként nagyon sokat segített nekem, majd mikor megtudta, hogy már tele a fagyasztó anyatejjel, felhívta a figyelmemet erre a különleges lehetőségre. Tőle hallottam részletesebben először arról, hogy a többlettejet, ha a sterilizációs előírások betartásával fejem, le tudom adni. Házhoz is jönnek érte, bevizsgálják, majd az anyatejet nélkülöző csecsemők között elosztják. Felkeltette ez érdeklődésemet, és nem is foglalkoztam vele, mit takarnak a „sterilizációs előírások”. Számomra erősebb volt a segíteni akarás, a többit meg majd megoldom – gondoltam.
Az Anyatejgyűjtő állomáson nagyon örültek a jelentkezésemnek. Megkaptam a papírokat, amivel a szükséges orvosi vizsgálatokat soron kívül elvégezték, és gyakorlatilag egy hét múlva már jöttek is az első anyatejes üvegekért.
Nagyon gyorsan elsajátítottam a sterilizációs előírásokban foglaltakat is.
Napokon belül rutinná vált a szájmaszk használata éppúgy, minthogy a bemosakodás után már csak a steril üvegekhez nyúltam. Megtanultam hogyan kell kézzel fejni. Két okból is: egyrészt nem kellett a fejőgépet esténként fertőtleníteni, így több időm maradt, ugyanakkor nem kellett aggódnom, hogy egy esetlegesen nem megfelelő fertőtlenítés miatt válik szennyezetté, és ezáltal használhatatlanná a tej. Másrészről a kézzel történő fejés által mindig pontosan éreztem, hol, melyik területen van még a tejmirigyekben tej, melyik részből fejjem alaposabban, hogy ne alakuljon ki pangó tej, ne legyen mellgyulladásom. Teljesen természetes volt a családban, hogy a bemosakodás után ők kapcsolják le a lámpát utánam a fürdőszobában, és hogy a 4°C-ra beállított hűtőben a tejesüvegek számára fenntartott polcra nem pakoltak semmilyen más élelmiszert.
A tejesüvegekért a kijelölt napokon közel azonos időpontokban érkezett meg a sofőr,
így a napi ritmusomat is ki tudtam úgy alakítani, hogy semmilyen módon ne érezzem tehernek az anyatejadással járó többlet feladatokat.
A második gyermekünk 2005-ben született, és akkor már Cegléden laktunk.
Azonban a 2004-es egészségügyi átalakításoknak „köszönhetően” megszűnt az anyatejgyűjtés. Pedig igény – sajnos – mind a mai napig lenne rá, olyan sok a nélkülöző kisbaba. Ekkor szembesültem azzal, hogy az ismételten sok anyatejjel valami hasznosat kell kezdenem. Fagyasztani nem akartam, mert az előző gyerekem se ette meg a lefagyasztott, majd felengedett tejet. Viszont minden egyes alkalommal, amikor kiöntöttem a csapba a sok tejet, nagyon rossz érzés fogott el, szinte összeszorult a szívem.
Más hogy örülne ennek a tejnek!
Így nem volt kérdés számomra tovább, hogy megint anyatejadó anya legyek. Szerencsére a budapesti Anyatejgyűjtő állomáson ismét nagyon segítőkészek voltak. Minden támogatást megadtak, hogy a tejet leadhassam. Ezt Budapesttől 70 km-re úgy tudtuk megoldani, hogy a férjem a budapesti munkahelyére magával vitte hűtőtáskában a tejesüvegeket, majd az Anyatejgyűjtő állomás kollégái onnan elvitték. Sokszor viccesen mondogattuk, hogy ez a tej biztos finomabb lehet, mert ebben már van kilométer is…
A harmadik gyermekem 2014-ben született.
Már a várandósság alatt tervezgettem, hogyan tudom majd megoldani az anyatejleadást, ha megint olyan szerencsés vagyok, hogy több is lesz, mint amire szükségünk van. Nem kellett sokáig várnom, a kislányom születése után három héttel már ismét a sterilizációs előírások szerint fejtem.
A tej Ceglédről történő feljuttatása annyiból nehezült, hogy a férjem fordulószolgálatban dolgozott, így nem ment mindennap Budapestre, illetve volt, hogy éjszaka is dolgoznia kellett. Ha tejgyűjtési napra esett, hogy szabadnaposan otthon volt, a hajnali négyórás fejés után zokszó nélkül felkelt ő is, vonatra ült, és vitte Ceglédről a tejet az Anyatejgyűjtő állomásra, hogy immáron 140 km-t utazva reggel 8-ra hazaérjen. Akkor se szólt egy szót se, amikor az éjszakai műszak végeztével fáradtan hazajött, fogta a hűtőtáskát, és irány vissza Budapest! Dél volt mire megint hazaért, és csak akkor tudott elmenni aludni.
Büszke vagyok rá, és minden elismerésem az áldozatkész hozzáállásáért! Nem keresett kifogást, nem panaszkodott. Segíteni akart ő is.
Én úgy gondolom, nem volna szabad olyan kifogásokat keresni, ami nagyrészt kényelmi szempontokból születnek,
amikor lehetősége van az embernek segíteni másnak. Igen, elismerem sok fáradozást és odafigyelést igényel, hogy az ember sterilen tartsa a tejet, de ha már így is úgy is fejni kell, semmiből nem tart azt a kicsi pluszt is megtenni, ami ráadásul hamar rutinná válik. Azonban nincs annál nagyobb ajándék, hogy ezáltal hozzájárulhatunk egy, sőt több újszülött egészségesebb életkezdéséhez, erősíthetjük az életesélyét a kis súlyú babáknak. És ne feledkezzünk meg arról sem, milyen felemelő az érzés, hogy önzetlenül segíthetünk!
Nekem leginkább szívbemarkoló élményem az volt, amikor a Szabad föld című újság Anyák napja előtt megjelent számában egy, a várandósság 22. hétben 320(!) grammal született kisfiúról írtak. Az apuka meghatódottan mesélte, hogy a már 1750 grammos kisfia milyen szépen fejlődik, ami a kapott anyatejnek is köszönhető. (A cikket a http://www.szabadfold.hu/aktualis/csak_a_babak_sirhatnak internetes oldalon is el lehet olvasni). Végigfutott rajtam: „Istenem, ez a csöppség lehet az én tejemből is kapott, és akár én is hozzá tudtam járulni a fejlődéséhez! Milyen csodálatos, hogy más családnak ekkora örömet tudtam szerezni!”
Ezúton bíztatok minden anyukát, bátran jelentkezzenek az Anyatejgyűjtő állomáson, csatlakozzanak!
Hiszen minden csepp anyatej számít!
Hálás vagyok és köszönöm, hogy anyatejadó anyuka lehettem!
Üdvözlettel:
Bodoczki Anita