Széll Kálmán (1843-1915) miniszterelnöksége idején - sok év tervezés és egyeztetés után - megszülethetett a Gyermekvédelmi törvény.  (1901. évi VIII. törvénycikkely). A törvényi szabályozás szerint a talált, valamint a hatóságilag elhagyatottnak nyilvánított hét éven aluli gyermekek ellátásáról az állam köteles gondoskodni. Az 1901. évi XXI. törvény a 7 éves kort 15 év életkorig kiterjesztette.

A törvény meghatározza az elhagyatott gyermekek fogalmát, a családi krízishelyzetek esetén biztosítja az állam segítségét és az intézeti elhelyezést. Garantálja az állami gyermekvédelmet, és kijelenti, hogy igényt tart a társadalom kisegítő munkájára. 

A jogszabály egyedülálló Európában. A törvénnyel együtt kialakított gyermekmenhelyi rendszer több európai ország csodálatát kivívja – és hasonló rendszer kialakítására ösztönzi. Angliából, Oroszországból minisztériumi képviselők érkeznek tanulmányozni a magyar szabályozást, a bécsi Pestalozzi Intézet állandó munkakapcsolatban áll a hazai gyermekvédelem irányítóival. 

A jogszabálynak megfelelően az állam ún. gyermekmenhelyeket hoz létre. Ezek felügyeletével Ruffy Pált (1854-1934), [Bars megye alispánja, kormánybiztos] bízza meg a miniszterelnök. Ruffy nagy lendülettel és lelkesedéssel kezdi a szervezést. 

A fővárosin kívül 16 városban hoznak létre állami gyermekmenhelyet: Aradon (átadva: 1904. május 1.), Gyulán (1904. október 29.), Debrecenben (1904. október 15.), Kecskeméten (1904. október 28.), Kolozsvárott, Nagyváradon (1904. május 11.), Pécsett (1904. augusztus), Szabadkán (1904. július 27.), Szegeden (1904. április 16.), Veszprémben (1904. október 15.), Kassán (1904. december 1.), Marosvásárhelyen (1904. augusztus), Munkácson (1905. október 31.), Rimaszombaton (1905. október 1.), Szombathelyen (1904. július 18.), és Temesvárott (1904. május közepe). Az intézmények élére nagyrészt gyermekorvosok kerülnek, akik nemcsak közigazgatásilag, hanem szakmai szempontból is irányítják a menhelyeket.