Prof. Dr. Dobszay László

(1904. szeptember 2. – 1983. április 6.)
Cserdiben született. Édesapja Dobszay János községi tanító, édesanyja Samuel Lujza volt. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd Pécsett érettségizett. Orvosi tanulmányait a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen folytatta, ahol általános orvosi diplomát szerzett (1928). 1925-ben tanulmányutat tett a bécsi gyermekklinikán, később ösztöndíjasként a bécsi és a berlini gyermekklinikán is képezte magát. A szegedi Ferenc József Tudományegyetemen 1936-ban a csecsemő- és gyermekbetegségek diagnosztikája tárgykörében magántanári képesítést szerzett, majd 1948-ban címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. Az orvostudományok kandidátusa fokozatot 1970- ben nyerte el.

Pályafutását a pécsi egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján kezdte gyakornokként Heim Pál mellett, majd 1931 és 1937 között a szegedi egyetem gyermekklinikáján dolgozott tanársegédként. Megszervezte az ország első laboratóriumi asszisztensnő-képző tanfolyamát, valamint létrehozta a gyermek egészségügyi központot, amely a város és környéke óvodás és iskoláskorú gyermekeinek rendszeres szűrővizsgálatait végezte.

1937-ben a Gyulai Állami Gyermekmenhely igazgatójává nevezték ki. 1946-ban a budapesti Állami Gyermekmenhely, majd Gyermekvédő Intézet igazgató főorvosa lett. Ugyanebben az időszakban a Népjóléti Minisztérium Gyermekvédelmi Főosztályát is vezette, és meghatározó szerepet vállalt a
második világháború utáni magyar gyermekvédelem újjászervezésében.

1948-ban a londoni Hospital for Sick Children vendégkutatójaként dolgozott a WHO ösztöndíjasaként.
Hazatérését követően a budapesti XX. kerületi gyermekegészségügyi ellátás vezető szereplője lett: előbb a rendelőintézet főorvosa, majd a Gyermekpoliklinika igazgató főorvosa volt. 1952-ban – hamis vádak alapján – elítélték, az oroszlányi munkatáborban dolgoztatták, majd később tábororvosként tevékenykedhetett. 1954-ben kapott amnesztiát. 1956-tól nyugdíjazásáig, 1976-ig a Heim Pál
Gyermekkórház rendelőintézetének vezetőjeként és helyettes igazgató főorvosaként tevékenykedett, emellett Dél-Pest területi gyermekgyógyász főorvosi feladatait is ellátta.

Tudományos munkásságának középpontjában a neonatológia, az újszülöttkori endokrinológia, valamint az újszülött- és csecsemőkori táplálkozás-élettan állt. A gyermektáplálás korszerűsítésének egyik legismertebb magyar kutatója volt, aki a gyermekgyógyászat számos területével foglalkozott.
Tudományos eredményeit 76 közleményben publikálta. Kiemelkedő jelentőségű szerkesztői munkája volt A beteg gyermek című, kétkötetes monográfia (1969), amely hosszú időn át a gyermekápolónő-képzés alapművének számított.

Szakmai és tudományos tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el. Elnyerte többek között a Kubinyi Pál-díjat (1935), a Heim Pál-pályadíjat (1937), a Kiváló Orvos címet (1962), valamint a Schöpf-Merei Ágost emlékérmet (1976). A Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnökségi tagjaként is aktív szerepet vállalt a hazai gyermekgyógyászat fejlődésében.

Felesége Szedlák Aranka volt. Két gyermekük született: Dobszay László (1935–2011) zenetörténész és Dobszay Judit (1936-2022) pedagógus.

Dobszay László 1983. április 6-án hunyt el Budapesten. Temetésére 1983. április 18-án került sor a
budapesti Rákoskeresztúri temetőben.