Barabás Zoltán

Székelykeresztúron született. Édesapja Barabás Lajos, főgimnáziumi tanár; édesanyja Nick Anna. A székelyudvarhelyi, majd kolozsvári gimnáziumi évek után, 1906 és 1910 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem hallgatója volt. 1911-ben avatták doktorrá. 1911. végén gyakornoki, majd segédorvosi állást töltött be a budapesti egyetemi Gyermekklinikán, majd a Stefánia Gyermekkórházban. 1913-ban a tisztiorvosi képesítést is megszerezte. 1914-ben, a háború kitörésekor Przemyslbe vonult be katonának, ahol egy fertőzőosztályon dolgozott. A háború után továbbra is a fertőző osztály vezetője maradt, 1918. március 9-én történt felmentéséig. 1918 elején nevezték ki a kolozsvári Állami Gyermekmenhely igazgatójává. 1919. november 4-én Barabás Zoltánt családjával együtt kiutasították Romániából. Ezután közel egy éven át, díjtalan tanársegéd a budapesti Egyetemi Gyermekklinikán. 1920. április 1.-én a Népjóléti és Munkaügyi Miniszter az Állami Gyermekmenhelyre rendelte, 1924 decemberében igazgató-főorvosnak nevezték ki.

1929-ben a Budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudomány Orvostudományi Karán a „Gyermekgyógyászat és népegészségügyi vonatkozásai” tárgykörben magántanárrá nevezték ki. Háborúban végzett munkájáért több kitüntetést is kapott (Signum Laudis a katonai érdemkereszt szalagján [1915], Koronás Arany Érdemkereszt a vitézségi érdem szalagján [1917], II. osztályú Vörös Kereszt jelvény a háborús dísszel [1918], Katonai parancsnoksági dicsérő oklevél [1918]).

Szakmai tevékenységét szintén több módon elismerték: 1922-ben a Budapesti Királyi Orvosegyesületének Budapest – Józsefvárosi Orvostársaság Dr. Bókay János emlékalapítványának jutalomdíját kapja; 1926-ban Miniszteri, 1927-ben pedig Kormányzói elismerésben részesült. A közegészségügy és a gyermekvédelem területén végzett munkássága elismeréseként 1935. március 6.- án Magyar Királyi Egészségügyi Főtanácsos címmel tüntették ki.

1921 óta a Budapesti Orvosi Újság állandó referense, majd társszerkesztője volt. Szerkesztette a Jó Egészség című folyóiratot. 1928-tól a Magyar Gyermekorvosok Társaságának titkára volt.

A politikai változások hatására 1946 elején felmentették igazgatói állásából, 1949. június 13.-val nyugdíjazták, tiszteletdíjas igazgató főorvosként dolgozott tovább. 1949. november 11-én bízták meg az újonnan létrehozott Gyermekvédő intézetek új jogszabályainak előkészítésével. Az utolsó hivatalos irat szerint, 1953. január 1.-én az Alföldi utcai Gyermekvédő otthon intézetvezető főorvosává léptették elő.

1971 júniusában, 82 éves korában hal meg. Temetése 1971. július 17-én volt a Rákoskeresztúri temetőben. Temetéséről egyetlen sajtóorgánum sem tett említést.

Családja:
1919-ben kötött házasságot Gaál Izabellával. Három gyermekük született: Csaba (1921-1986 – ortopédorvos), Zoltán (1926-1993 – növénykutató) és Csongor (1931 - 2019 - aneszteziológus).