Új babamentő inkubátor segíti az újszülöttek biztonságos elhelyezését Intézetünkben

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet számára kiemelten fontos, hogy az édesanyák és újszülöttjeik minden körülmények között biztonságos, gyors és humánus segítséget kapjanak. Ennek érdekében új babamentő inkubátor került elhelyezésre intézetünkben a Belügyminisztérium finanszírozásával.

A krízishelyzetben lévő anyák számára életbevágó jelentőségű a jól hozzáférhető, egyértelműen jelzett és biztonságos babamentő rendszer. A tapasztalatokat figyelembevéve született meg az a döntés, hogy Intézetünk jelentős betegforgalmú Üllői úti központjában is kialakítunk egy helyet egy új inkubátor kihelyezésére, ezzel erősítve a biztonságos ellátási lehetőségeket.

 A babamentő inkubátorok létrehozásának célja éppen az, hogy megmentsék az újszülöttek életét azokban a rendkívül nehéz, sokszor kétségbeejtő élethelyzetekben, amikor az édesanya vagy a család úgy érzi, nem tudja vállalni a gyermek nevelését. Magyarországon 1996-ban a Schöpf-Mérei Kórháznál helyeztek el először inkubátort ebből a célból nyilvános helyen, majd annak megszűnése után 2009 óta a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai Gyermekkórházában működő babamentő inkubátor nyújt biztonságos menedéket a gyermekek számára. A rendszer azért jött létre, hogy az újszülött ne kerüljön életveszélyes, kiszolgáltatott helyzetbe, hanem azonnal biztonságos, fűtött, ellenőrzött környezetbe kerülhessen, ahol haladéktalanul megkezdődhet az orvosi ellátása.

Az inkubátor átadásán részt vett Dr. Nagy Anikó főigazgató főorvos, Dr. Kamarás Ferenc Ákos, az Egészségügyi Államtitkárság kabinetfőnöke, valamint Dr. Bognár Zsolt, a Sürgősségi Betegellátó Centrum osztályvezető főorvosa.

Az átadáson Dr. Kamarás Ferenc Ákos kabinetfőnök hangsúlyozta: „Fontos üzenetünk minden édesanya számára, hogy Magyarországon a babamentő inkubátorok biztonságos, jogszerű és anonim lehetőséget kínálnak azoknak, akik a legnehezebb döntést kénytelenek meghozni. A rendszer célja nem az ítélkezés, hanem az élet védelme: hogy az újszülött biztonságban legyen, és esélyt kapjon az életre, az ellátásra, később pedig egy családba kerülésre.”

Dr. Nagy Anikó főigazgató főorvos az átadáson arról beszélt, hogy a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet mindent megtesz azért, hogy minden újszülött esélyt kapjon az életre, hogy minden gyermek a lehető leggyorsabban jusson megfelelő ellátáshoz, a krízishelyzetbe került édesanyák is tudják: nincsenek egyedül, a legnehezebb pillanatokban is van hová fordulniuk, van humánus és biztonságos segítség. Mint fogalmazott: „Mindkét babamentő inkubátorunk biztonságos és anonim lehetőséget biztosít az édesanyák számára az újszülöttek elhelyezésére. Az elmúlt években 17 kisbabát bíztak ránk, volt köztük frissen született és többnapos csecsemő is. Többségük felöltöztetve, a hajnali órákban került az inkubátorba.”

Dr. Bognár Zsolt, a Sürgősségi Betegellátó Centrum osztályvezető főorvosa az átadáson hangsúlyozta: „Az új babamentő inkubátor az intézmény Üllői úti oldalán egy védettebb helyen található, melynek közelében este nincs betegforgalom. Az édesanyák számára megnyugtató és diszkrét megoldást biztosítunk, az újszülött elhelyezése anonim módon, fűtött, biztonságos környezetben történik. Miután az édesanya behelyezte gyermekét az inkubátorba és elbúcsúzott gyermekétől, egy csengő megnyomásával jelezheti, hogy kollégáink mehetnek a babáért. A hangjelzés a Sürgősségi Betegellátó Centrum kollégáihoz érkezik, akik kellő közelségben vannak ahhoz, hogy azonnal megkezdhessék az ellátását.”

Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet minden édesanyát arra kér, bárhogy is dönt gyermeke jövőjéről, a legfontosabb szempont mindig a baba biztonsága legyen. A kórházainkban elhelyezett, melegen tartott babamentő inkubátorok a névtelenség megtartásának lehetőségét, valamint a rendőrségi következmények mentességét kínálják mindazoknak, akik ezt a rendkívül nehéz döntést meghozzák.

11
11
11