“Ott, ahol a súlyosan sérült részek nem voltak helyreállíthatóak, ott újat készítettünk”

Egy pillanat alatt történt a baleset, amely majdnem egy tízéves kisfiú jobb karjába került. A villamos alá szorult gyermekkar csontig hatoló sérülése olyan súlyos volt, hogy a bőr és lágyrészek nagy területű hiánya mellett elszakadtak az ideg és ín képletek is. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet szakemberei azonban mindent megtettek a végtag megmentéséért. 10 műtéti alkalom, 3 bőrátültetés és több mint 15 hónapnyi kezelés, gondozás és rehabilitáció története mutatja meg, milyen hosszú út vezetett az első műtéttől  a kéz működésének 80%-os visszanyeréséig. A gyógyulás még tart, de az elért eredmény már most óriási jelentőségű Andris és családja számára.

A baleset 2025. június 2-án történt Budapest XI. kerületében, a Villányi út és a Késmárki utca kereszteződésénél. Andris jobb karja a villamos alá szorult, a tűzoltók szabadították ki a jármű alól. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben még aznap megkezdődött az ellátása.

A kar megmentéséért küzdöttünk

A jobb alkar és csukló körkörösen, nagy kiterjedésben szenvedett nyúzott, roncsolt lágyrészsérülést. Több hajlítóín megsérült, a kéz mozgásában és érzékelésében fontos szerepet játszó két ideg, a nervus medianus és a nervus ulnaris pedig teljesen átszakadt. Emellett a bal felkarcsontja is eltört, és fejsebeit is el kellett látni. Az összetett sérülés és a kar szennyezettsége miatt nemcsak az volt kérdés, mennyit nyerhet vissza később a keze működéséből, hanem az is, hogy megmenthető-e a karja.

„Láttuk, hogy a sérülés összetett, így több egység egyidejű és egymástól eltérő idejű rekonstrukciójára volt szükség. Ott, ahol a súlyosan sérült részek nem voltak helyreállíthatóak, ott újat készítettünk” – idézi fel Dr. Füle István térd- és kézsebész traumatológus főorvos.

Egy végtag megmentése nem pusztán azt jelenti, hogy a kar megmarad. A kar funkciójának megtartása, a a mozgások, a finommozgások, az érzés visszaadása meghatározó, hogy a gyermek később tudja használni a kezét.

„Egy végtagon minden anatómiai alkotórészre szükség van funkcionális és nem mellesleg esztétikai szempontból is, különösképpen egy gyermeknél, ezért a 'nem lehet helyrehozni' gondolata fel sem merült” – fogalmaz a kézsebész.

Hatórás első műtét és az egymásra épülő beavatkozások

A hatórás első műtét során a sebészek alaposan kitisztították a sérült és erősen szennyezett területet, eltávolították az életképtelen szöveteket, helyreállították a sérült hajlítóinakat, és összevarrták a medianus ideget. A sebet csak részlegesen lehetett zárni, a nyitott területeken a sebgyógyulást segítő negatívnyomás-kezelést, úgynevezett NPWT-t indítottak. Ugyanebben az altatásban két rugalmas, a csont velőüregébe vezetett szeggel rögzítették a bal felkarcsont törését, és ellátták a fejsebeket is.

Az első kórházi kezeléstől számított két héten belül 7 műtétre volt szükség. Az első beavatkozást ismételt sebellenőrzések, sebtisztítások, az elhalt szövetek eltávolítása és a negatívnyomás-kezeléshez használt kötések cseréi követték. A jobb combról vett vékony bőrréteggel fedték a sérült területet: ez volt az első félvastag bőrátültetés.

„A súlyos sérülés helyrehozása egy folyamat, sok kritikus lépéssel, amelyek mind befolyásolják a kimenetelt. Menetközben nem mindig látható a végső eredmény, nem tudjuk megmondani, hogy mi az, ami helyrehozható, és mi az, ami nem” – magyarázza Dr. Mikóczi Márió plasztikai sebész, sebész-traumatológus főorvos.

A későbbi ellátás során további műtétek következtek, ahol újabb bőrátültetések történtek, majd az azt követő műtéten a mélyebb sebrészek feltárására és ellátására volt szükség, majd pedig ismét bőrátültetés történt. A következő nagy helyreállító műtétre idén márciusban került sor.

A seb gyógyulásának és az idegek helyreállításának hosszú volt az útja

A műtétek közötti időszakok is folyamatos figyelmet és kezelést igényeltek. A sebgyógyulást részleges bőrelhalás, elhúzódó váladékozás és a gyógyuló sebet kitöltő sarjszövet visszatérő túlburjánzása nehezítette. Rendszeres ambuláns sebkezelésekre, a túlburjánzó szövetek lapiszos kezelésére és ismételt eltávolítására volt szükség. A kezdődő, hajlított helyzetben való merevedés ellen korrekciós sínezést alkalmaztak.

Az ulnaris ideg működése tartósan kiesett, ezért tavasszal újabb ideghelyreállító műtétet végeztek. Feltárták az ideget, eltávolították a sérülés helyén kialakult idegszöveti csomót, az úgynevezett neuromát, majd a hiányzó szakaszt a lábszárból vett suralis ideggrafttal pótolták. Ugyanebben az altatásban a bal felkarcsont rögzítéséhez korábban beültetett rugalmas szegeket is eltávolították.

A rehabilitáció gyógytornával, sín- és ortéziskezeléssel, hegkezeléssel, valamint fizikoterápiával folytatódott. A műtéti helyreállítást hosszú, kitartást igénylő munka követte azért, hogy Andris minél többet visszanyerhessen keze mozgásából és használhatóságából.

Egy egész csapat állt Andris és családja mellett

Andris ellátása a különböző szakterületek összehangolt munkájára épült. A sürgősségi ellátás, a gyermeksebészet és traumatológia, a kézsebészet, a plasztikai sebészet, az intenzív osztály, a neurológia és a radiológia szakemberei mellett a műtői és ápolói csapat, a gyógytornászok, a pszichológus és a háttérben dolgozó munkatársak is részesei voltak ennek a hosszú útnak. Minden műtét, kötözés, kontrollvizsgálat és rehabilitációs foglalkozás ugyanazt a célt szolgálta: hogy Andris a lehető legteljesebben térhessen vissza a mindennapjaihoz.

„Nemcsak az a szenzációs eredmény, hogy sikerült a végtagot megmenteni, hanem az is, hogy a műtétek, számos vizsgálat és beavatkozás után úgy tűnik, a kéz funkciói nagyrészt megmaradtak” – hangsúlyozza Dr. Ringwald Zoltán sebész-traumatológus, intézetünk Sebészeti, Baleseti Sebészeti és Helyreállító Sebészeti Központjának osztályvezető főorvosa.

A karját megmentették és minden visszanyert mozdulat számít

A 2026. júliusi kontroll fontos előrelépést igazolt: a medianus ideg mozgató és érző működését már épnek írták le. Az ulnaris ideg ellátási területén ugyanakkor továbbra is funkciókiesést dokumentáltak, bár már észleltek a regeneráció előrehaladására utaló jeleket. A két ideg állapota tehát eltérően alakult, és a kéz teljes működése még nem állt helyre.

A vizsgálat során a csukló kézhát felé történő hajlítása 20, tenyér felé történő hajlítása 70 fokos volt. A korábbi, a növekedési porcot és az ízületi felszínt is érintő, Salter–Harris III-as sérülés területén csonthíd alakult ki. Emiatt az orvosok jelezték a deformitás későbbi fokozódásának lehetőségét is, ami a további ellenőrzések jelentőségére hívja fel a figyelmet.

A bemutatott kezelési és gondozási időszak így a balesettől számítva tizenöt hónapot és nyolc napot ölelt fel. Ez az időpont a dokumentált történet lezárása, nem a gyógyulásé: a további gondozás és rehabilitáció továbbra is fontos része Andris felépülésének.

Prof. Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa szerint a kisfiú gyógyulása jól mutatja, milyen jelentősége van a speciális szaktudásnak, a megfelelő technikai háttérnek és a különböző szakterületek együttműködésének.

„A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben minden adott: a szaktudás, a szakemberek összefogása, a technikai háttér és az elhivatottság ahhoz, hogy egy ilyen súlyos sérülésre gyorsan és hatékonyan reagáljunk. Ezzel együtt is orvosi bravúr, hogy egy ilyen súlyosan roncsolt kéz 80%-os funkcióját vissza lehetett adni. Ebben a hosszú folyamatban a család szeretete és kitartó jelenléte éppúgy végigkíséri őt, mint a gyógyító csapat szakértelme és gondoskodása.”

A kórházban ünnepelte a tizenegyedik születésnapját

Andris a kórházi kezelések alatt töltötte be a tizenegyedik életévét. A műtétek, vizsgálatok és kezelések mellett az otthon, az iskola és a barátok hiányával is meg kellett küzdenie. A család számára ezért az orvosi ellátás mellett azok az emberi gesztusok is sokat jelentettek, amelyek biztonságot adtak a nehéz napokon. A baleset lelki terheinek feldolgozásában pszichológus segítette őt és családját.

Andris szülei így emlékeznek vissza az Intézetben töltött időre:

„Az orvosok mindent megtettek a hatórás műtét során, hogy megmentsék a fiunk karját. Egy teljes hónapot töltöttünk a sebészeti osztályon, és ez idő alatt nap mint nap megtapasztaltuk a kedves nővérek figyelmességét, türelmét és gondoskodását, valamint az orvosok szakértelmét, lelkiismeretességét és emberségét. Mindenki fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy Andris a lehető legjobb ellátást kapja, és elindulhasson a gyógyulás útján.

Hálásan köszönjük az osztály valamennyi dolgozójának, az orvosoknak, nővéreknek, műtősöknek, ápolóknak, gyógytornászoknak, pszichológusnak és minden háttérben dolgozó munkatársnak, hogy odaadó munkájukkal végig mellettünk álltak ebben a nehéz időszakban.

Andris nagyon sok mindenkit megszeretett, sőt, biztonságban érezte magát a műtőben sem félt. Rengeteget jelentett számára és számunkra is egy-egy kedves szó, egy mosoly, amely sokkal könnyebbé tette a kórházi napokat. Megható volt látni, ahogyan a kis betegeket önzetlenül ápolják. Bár hosszú út áll még előttünk a teljes gyógyulásig, biztosak vagyunk benne, hogy az orvosok mindent megtettek érte, amit csak lehetett, ezért örökké hálásak maradunk."

Bár a  büntetőeljárás még folyamatban van, a villamosvezető a kezdetektől elismerte felelősségét, a történtek pedig arra figyelmeztetnek mindannyiunkat, hogy a közlekedésben elengedhetetlen a körültekintés és az egymásra figyelés saját magunk és mások biztonsága érdekében.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet magas szinten képzett szakemberei pedig továbbra is egy családként fognak össze a gyermekek meggyógyítása érdekében.