A Madarász utcai intenzív osztály vezetését Dr. Gyimesi Zoltán főorvos vette át

A Madarász utcai intenzív osztály vezetését Dr. Gyimesi Zoltán főorvos vette át

2025. szept. 12.

Ősz hajú orvos fehér ingben a kórház folyosóján
Ősz hajú orvos fehér ingben a kórház folyosóján
Ősz hajú orvos fehér ingben a kórház folyosóján
„Innen indult minden” – új korszak kezdődik a Madarász utcai Gyermekkórház intenzív osztályán

Személyes elköteleződéssel, felelősséggel és reménnyel vette át a Madarász utcai intenzív osztály vezetését új főorvosa, Dr. Gyimesi Zoltán. De ez az út nem most kezdődött. Sőt, több mint negyed évszázada tart.

„1998-ban fiatal szakorvosjelöltként kerültem a Madarászba” – meséli Dr. Gyimesi Zoltán. 2003-ben megszerezve szakvizsgáját már szakorvosként dolgozott, később adjunktusként, majd főorvosként, és most, 27 év után osztályvezetőként folytatja ugyanott, ahol annak idején kezdte.

„Itt nőttem fel szakmailag, még orvostanhallgatóként is itt voltam gyakorlaton, sőt: műtősfiúként is dolgoztam. Innen indult minden.”

Egy osztály múltja, amelyre lehet építeni

A Madarász utcai intenzív osztály története Dr. Szántó Imre főorvos úrral kezdődött, majd Dr. Székely Emőke főorvosnő irányította az osztályt évtizedeken át, hatalmas tudással, elhivatottsággal és emberséggel.

„Emőke főorvosnő szellemisége máig meghatározza a munkánkat, ezt próbáljuk tovább vinni, természetesen a szükséges modernizációval és frissítésekkel együtt” – hangsúlyozza Dr. Gyimesi Zoltán.

Korábban az osztály aktívan részt vett a felvételes sebészeti és traumatológiai ügyeletben, hasonlóan az Üllői úti intézményhez. A 2010-es évek második felétől azonban a felvételes profil megszűnt, és az osztály elsősorban aneszteziológiai intenzív terápiás és tartós lélegeztetési osztállyá alakult át. „Ez egy specializált profil, amihez alkalmazkodni kellett – de mindig igyekeztünk megoldást találni a kihívásokra.”

Most formálódik a jövő – új lendülettel

„A szerepem most az, hogy ezt ezerrel összeszervezzem” – mondja Dr. Gyimesi Zoltán. A jelenlegi helyzet új kihívásokat hozott: az osztály három főállású orvossal működik, köztük maga az osztályvezető, két tapasztalt kolléga pedig nyugdíjközeli.

„Ezért most van itt az ideje annak, hogy új kollégákat vonjunk be, és új lendületet adjunk a csapatnak.”

Ebben az időszakban az Üllői úti intenzív osztályt vezető Dr. Schnur János főorvos úr támogatása kulcsfontosságú, hiszen segítségével biztosítható a napi működés. De a cél hosszú távon is világos: egy stabil, elkötelezett szakorvosi gárda felépítése.

„Olyan kollégák jelentkezésére számítunk, akik szívesen dolgoznának gyermekanesztéziában. Nekik minden támogatást megadunk, és szívesen átadjuk a tudásunkat is.”

Lehetőség a megújulásra – egynapos sebészet és közösségépítés

Az osztály kulcsszerepet játszik az intézmény egynapos sebészeti profiljának kiszolgálásában is. Ide tartozik az urológia, sebészet, a fogyatékos gyermekek fogászati ellátása, valamint kéthetente gégészeti műtétek is.

„Nagyon szeretnénk, ha ezt a dinamikus működést tovább tudnánk erősíteni, mert az urológiának is komoly lehetőségei vannak, csak létszám kérdése, hogy mit tudunk bevállalni. Jó lenne, ha napi szinten két aneszteziológiai munkahely stabilan működhetne” – mondja Dr. Gyimesi Zoltán.

Optimista jövőkép – szívvel és tapasztalattal

„A kinevezés hatalmas megtiszteltetés, de most nagyon fel van adva a lecke” – vallja be őszintén Dr. Gyimesi Zoltán. De rögtön hozzáteszi: „Ezt nem panaszkodásként mondom, ez egy feladat. És mi mindig feladatként tekintettünk a kihívásokra.”

Az elmúlt évtizedek során az osztály saját erőforrásait maximálisan kihasználva, sokszor önfeláldozással dolgozott, de most külső támogatásra is szükség van, hogy valóban stabilan működhessen. „Mi azt szeretnénk, ha ez a ház élne és működne, fejlődne, sőt: előre menne.”

Nem csak munkahely – hivatás és otthon is

Dr. Gyimesi Zoltán szerint: „Ez nem csak egy munkahely. Mi, akik itt maradtunk évtizedeken keresztül, szeretjük ezt a gyermekkórházat. Azért maradtunk. Aki közel harminc éve itt dolgozik, az már a sajátjának érzi ezt a helyet.”

A cél nem kevesebb, mint hogy a Madarász utcai Gyermekkórház a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet szerves részeként megőrizze hagyományait, közben kihasználja az új szervezeti egység adta lehetőségeket.

„Tudom, hogyan működik ez a ház, mik az erősségei és mik a nehézségei. És ezért hiszem, hogy tudok tenni érte. Van bennem 'kincstári optimizmus', mert hiszem, hogy amit közösen akarunk, azt meg is tudjuk valósítani.”

Mi nem küldünk el beteget

„Ötleteim vannak, és van akarat is” – teszi hozzá Dr. Gyimesi Zoltán. A közösségi média erejét is szívesen használnánk arra, hogy a külvilág is lássa, milyen szellemiségben dolgozunk. „Nem kell tökéletesnek mutatni magunkat, de hitelesnek igen. Mi nem küldünk el beteget. Amit felelősséggel el tudunk látni, azt megoldjuk. Így dolgoztunk eddig is, és így szeretnénk továbbra is.”

"Mert ez a ház nem csak falakból áll. Ez egy közösség, ahol a munkának szíve van. És ha szívből csináljuk, akkor működni is fog."