Tisztelettel és szeretettel emlékezünk

Tisztelettel és szeretettel emlékezünk.

 

Életének 87. évében, 2017. augusztus 11-én elhunyt Dr. Szántó Imre főorvos úr.

1955-ben végzett a budapesti orvostudományi egyetemen summa cum laude minősítéssel. 1956. után lett doktor és kapott igazi diplomát.

Fiatal orvosként több kórházban, klinikán és rendelőintézetben tevékenykedett, (még állástalan orvos is volt.)

 

1962-ben került a Madarász utcai Gyermekkórházba, sebészként.

Már addig is és egyre jobban érdekelte őt az élet, az élet fenntartása: ennek a nagy titoknak a megfejtése iránti vágy terelte az intenzív terápia felé.

Sebészi teendői ellátása mellett egyre inkább igyekezett a kórházban a korszerű műtéti anesztéziát bevezetni. Mind szemléletben, mind felszerelésben megpróbált az új tudományos eredmények alapján a vezető aneszteziológiai trendeknek megfelelni. Egyértelmű, hogy a magyar gyermekaneszteziológia egyik úttörője volt.

Jelentős szerepe volt a szakemberek képzésében is, a „kőkorszaki,” aetheres-csöpögtetős, műtősfiú által létrehozott narkózisokat lassan felváltották a maszkos, inhalációs gázzal végzett altatások.

 

Megszervezte a folyamatosan működő reszuszcitációs szolgálatot.

Az 1960-as évek második felében kialakított a sebészeti osztályon egy külön kórtermet, ahol a kórház legsúlyosabb betegeit ápolták. Erre külön nővérgárdát toborzott, akiket fáradhatatlanul folyamatosan továbbképzett.

1971-ben a kórház akkori vezetőségének maximális támogatása mellett megnyitotta az ország első gyermek intenzív osztályát. Mint osztályvezető főorvos munkatársait a legkiválóbb képzésekre küldte, illetve folyamatosan tanította. A jól képzett nővérgárda csak jó szót kapott tőle. Munkájukban maximálisan megbízott. Minden kérdésre választ adott, még akkor, ha utánanézést követelt a válaszadás.

Több éven át tanított a Horánszky utcai intézetben, aneszteziológiai asszisztensek nemzedékeit oktatta. Tudományos munkássága a szakmán belül szerteágazó volt. A gyermek intenzív terápia széles skáláján tartott előadásokat, jelentetett meg cikkeket, ismertette a Madarász kórház munkásságát.

 

1995-ben, nyugdíjazása után is az élet nagy titka vezette, amikor elkezdett foglalkozni- hazánkban szintén elsőként- a bölcsőhalál prevencióval. Családok ezreit készítette fel – a védőnőket is oktatta-, hogy értelmetlen halálban ne veszítsék el csecsemőiket. Ezt a munkát élete utolsó hónapjáig lelkesedéssel végezte.

A Madarász utcai Gyermekkórháznak 55 évig volt munkatársa.

 

Szakmai tudása mellett széleskörű klasszikus műveltséggel rendelkezett, szinte minden témához tartalmas kiegészítést tudott fűzni.

 

„ Úgy halt meg, ahogy élt: fegyelmezetten, panasz nélkül, az életbe vetetett bizalommal és derűvel. Az utolsó percig aktív volt, nem hagyta, hogy megtörje a betegség”