Ápolói elismerés a nemzeti ünnep alkalmából

KOCZOR ÁGNES csecsemő- és gyermekápolónak, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekgyógyászati Osztályán kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

Koczor Ágnes 1991 tavaszán, jóval a vizsgái előtt kopogtatott be először a Heim Pál Gyermekkórház ajtaján, hogy biztosan legyen nálunk helye. Tudta, hogy gyerekek ápolásával szeretne foglalkozni. Akkor szervezték meg az új szemészeti osztály kialakítását, melyre igent mondott és sosem bánta meg. Az osztály első működési napjától a csapat részévé vált, szerette, mert kiváló „tanárai” voltak, szeretettel adták át tudásukat és lelkiismeretes munkára nevelték. Közben jött az orthopédia, majd a mozgásszervi rehabilitációs osztály is, az elején 12 órában gyermekápolói teendőket végzett, később mindhárom osztály gazdasági nővéri és főnővér helyettesi feladokkal bízták meg. Voltak jó és rossz, könnyebb és nehezebb időszakok, amikor tovább akart lépni. De maradt. Hogy miért? Az elismerés átvétele után azt mondta: „Mert szeretem a gyerekeket. Mert szeretem ezt a munkát. Azt gondolom értek is a nyelvükön. A sok pozitív visszajelzés, a sok emlék tőlük, a sok köszönőlevél…, ez mind engem igazolt. Jól tettem, hogy maradtam. Most úgy érzem, a helyemen vagyok. Ezt a feladatot, mely szerteágazó és néha igen sok teendővel jár, élvezem. Főnővérem jóvoltából szabad kezet kapok, úgy oszthatom be a teendőimet, ahogy szeretném. Ez nagy segítség nekem. Igyekszem a jövőben is lelkiismeretesen elvégezni a rám bízott feladatokat, hogy büszkeség töltse el azokat az embereket is, akik keze alatt “felnőttem”.

Nagyon büszkék vagyunk kollégánkra, példaértékű az az életen át tartó elkötelezettsége, szakmai tudása, gyermekszeretete és embersége, melyre három évtizede számíthatunk. Köszönjük, hogy vagy nekünk!

Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet