A Magyar Gyermeksebész Társaság tudományos ülése
A gyermeksebészek különösen nagy harcosok!
Ezzel a gondolattal nyitotta meg a Magyar Gyermeksebész Társaság 2025-ös tudományos ülését Dr. Nagy Anikó, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke.
Köszöntőbeszédében kiemelte: „A mai kor gyorsan változó technológiai forradalma megköveteli a gyermeksebészektől, hogy amint elsajátítanak egy új innovációt, máris az azon túli lehetőségeket kutassák, hiszen a gyermeksebészek nemcsak a mai pillanat, hanem egyben a jövő mesterei is.”
A társaság kétévente rendezi meg ezt az eseményt. A kétnapos fórum célja, hogy a tapasztalt gyermeksebészek, a fiatalok és a szakdolgozók együtt hallgassanak meg tudományos előadásokat, tapasztalatot cseréljenek, és megismerjék egymást. A tanácskozást a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet sebészeti és traumatológiai osztályának vezetője, Dr. Ringwald Zoltán osztályvezető főorvos szervezte.
Az idei ülés előtt mutatta be a szakdolgozóknak és szakorvosoknak Dr. Vajda Péter, a Magyar Gyermeksebész Társaság elnöke a KORSZERŰ GYERMEKSEBÉSZET című kiadványt, amely – mint fogalmazott – a modern gyermeksebészet átfogó összefoglalása. A több mint negyven szerző munkájának köszönhetően létrejött kiadvány tökéletesen igazodik a modern kor elvárásaihoz: a műtétek leírásai mellett QR-kódok kaptak helyet, amelyek műtéti videókhoz, képanyagokhoz vezetnek tovább, ezzel téve szemléletesebbé és befogadhatóbbá az anyagot.