2025. júl. 3.
Átadtuk a Delej utcai nővérszállónk megújult épületét. A felújítás nemcsak egy épület korszerűsítését jelenti, hanem a munkatársaink iránti megbecsülés kifejezését is. A felújításhoz szükséges, mintegy 368 millió forint nemzeti forrást vissza nem térítendő támogatásként a Belügyminisztérium biztosította.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben dolgozó, és itt elszállásolt nővérek, ápolók most már egy olyan épületből indulnak el dolgozni nap mint nap, ami modern, komfortos és méltó környezetet biztosít számukra a mindennapi munkához és pihenéshez. A nővérszálló nemcsak az ott lakók életminőségében hoz gyökeres változást, hanem közvetve a betegellátás biztonságát is szolgálja: növeli az ápolók munkahely iránti elköteleződését, erősíti a dolgozói megtartást és segíti a szakdolgozói utánpótlást.
Nagy öröm számunkra, hogy éppen a Semmelweis-naphoz kapcsolódva adhattuk át az új nővérszállót, egy modern, barátságos épületet, ahol a kollégák a hosszú műszakok után megpihenhetnek, innen indulhatnak útra. A teljes felújítás során 27 kétszobás garzon készült el, mindegyik saját konyhával és fürdővel. A lakások szépek, világosak, emberléptékűek, pontosan olyanok, amilyeneket megérdemelnek azok, akik értünk és a gyerekekért dolgoznak. Köszönet illeti továbbá azokat a kollégákat, szakembereket és támogatókat, akik részt vettek a felújítási munkálatokban és a kivitelezés sikeres lebonyolításában – fogalmazott az átadón Dr. Nagy Anikó főigazgató főorvos.
A nővérszálló nagyon magas színvonalon valósulhatott meg. Reméljük, hogy minden kolléga, aki itt lakik, mostantól még jobb szívvel és lélekkel tud majd dolgozni. A beruházás a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg, valódi összefogással és sok háttérmunka eredményeként. És nem csak ez az egy épület újult meg. Ma mutattuk be hivatalosan a Pszichiátriai és Pszichológiai Szakambulancia új épületét is, ahol gyerekek és családjaik kapnak pszichológiai támogatást korszerű, barátságos környezetben. A pszichiátriai ellátás gyakran „láthatatlan” része a gyógyításnak, pedig óriási szükség van rá, különösen ma. Ez a most átadott épület nemcsak esztétikájában és felszereltségében jelent előrelépést, hanem abban is, hogy méltó körülményeket teremt az ott dolgozó szakembereknek és az ellátott gyerekeknek – mondta beszédében Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár.
Az új pszichiátriai és pszichológiai ambulancia a serdülő- és ifjúságpszichiátriai osztály szomszédságában kapott helyet, így a két ellátási forma hatékonyan tudja egymást támogatni humán erőforrásban, szakmai tudásban. Megújulását az EFOP-2.2.6-VEKOP -16-2016-00001 azonostó számú Pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztése c. projekt 434 millió Ft vissza nem térítendő támogatása tette lehetővé.