Madácsi Adrienn levele

Tisztelt Hölgyem!

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet a kórház alkalmazottai felé.

Február 13-án délelőtt 1.5 éves kislányomat influenza tüneteivel vittük párommal az Üllői úti ügyeletre. Az alatt a másfél óra alatt, amit a kórházban töltöttünk, hihetetlen kedvességgel, empátiával találkoztunk. Ez a hozzáálás amit kaptunk a kórházban, a fiatal asszisztens hölgy segítőkészségével kezdődött. Majd alig hogy felvette adatainkat, egy arra járó piros kabátos fiatalember rögtön a kicsi hogyléte felől érdeklődött, kedves szavakat intézett hozzá, megsimogatta és egy kézre csíptett műszerrel is megvizsgálta őt. Majd, mivel lányom nem volt lázas, arra kért minket hogy foglaljunk helyet. Sajnos sem az ő nevét, sem a fiatal hölgyét nem tudom. Kb. 1 órás várakozás után indultunk az orvosi vizsgálóba, ahol GARAMVÖLGYI László Kálmán doktor úr vizsgálta meg a kicsit. Tette mindezt türelmesen, kedvesen, nem a sokszor tapasztalható orvosi fensőbbséggel. Minden kérdésemre készséggel válaszolt, nem siettetett minket, sőt rövid anatómiai ismertetőt is kaptam a lányom arcüregéről. Így próbálta a doktor úr elmagyarázni, mi “zajlik” most a kicsi arcüregében, gégéjében. Az ő hozzáállása meg is nyugtatott, mosolyogva távoztam a vizsgálóból és a kórházból.

Köszönöm a kórház alkalmazottainak mindazt a segítőkészséget, hozzáértést, türelmet, kdevességet amit ott kaptunk!

Üdvözlettel: Madácsi Adrienn

Vissza