Cserkész Judit levele
Vissza2 és fél órás, komoly térdműtét után kijön 2 orvos a műtőből. Egyikük – az ő betege az operált gyermek – odalép a várakozó szülőkhöz, részletes tájékoztatást ad, türelmesen válaszol a kérdésekre. Nyugtat, biztat. Elköszön, tovább siet, de a folyosó végén leroskad egy székre. Egy percig ott ül, talán a szemét is becsukja pár pillanatra. Látszik, hogy sokat kivett belőle a műtét. Majd 10-15 percre eltűnik a szobájában, ahonnan hamarosan ismét mosolygósan, magabiztosságot sugározva érkezik vissza a műtő elé és kezdődik az egész elölről. Mindennek május 31-én, csütörtökön voltam szemtanúja a Heim Pál gyermekkórház ortopédiai osztályán. Mivel korán reggel érkeztünk és az én gyerekem került utoljára sorra (fél 3-kor tolták be a műtőbe), pontosan tudom, hogy a fentebb említett két doktor úr (Dr. Szabó Miklós Károly és Dr. Cs. Frank László) 9-től 16-ig szinte folyamatosan operált. Azt gondolom, emberfeletti teljesítmény. Felváltva kerültek sorra a kis betegeik, de együtt dolgoztak, kölcsönösen segítve egymást. A rövidke szünetekben pedig arra is volt idejük, hogy bátorítsák a még várakozókat. Szakmai felkészültségükhöz nem férhet kétség (sok szülővel volt alkalmam tapasztalatot cserélni), az emberségük nyilvánvaló. Hála és köszönet az ilyen orvosokért! Az én Zsófim gipszet kapott a bal lábára, mától kezdve itthon lábadozik.
