Heim Pál emlékérmet kapott Prof. Dr. Hirsch Tibor

Iskolateremtő munkásságának elismeréseként a Heim Pál Emlékérmet adományozta a kórház főigazgatója Prof. Dr. Hirsch Tibornak, intenzív osztályunk alapító főorvosának.

Dr.Hirsch Tibor köszöntése

Kettős születésnapot ünnepel ma a Heim Pál Gyermekkórház: az Intenziv Osztály 25. és az Osztály létrehozójának és első vezetőjének, Hirsch Professzor Úrnak 80. születésnapját.Dr.Hirsch Tibor 1955-ben végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, summa cum laude eredménnyel. Rövid ózdi kitérő után 1956. decemberében kórházunk Sebészeti Osztályán kezdett dolgozni, mint gyermeksebész. Ahogyan visszaemlékezéseiben írja:” a műtők ekkor visszhangoztak a csecsemők és gyermekek hangos sírásától és tiltakozásától”. Nagyon korán megfogalmazódott benne az a gondolat, amit később kollégái, tanítványai oly sokszor hallhattak tőle:”egyetlen fájdalom van, ami elviselhető: a másé”. Ezért szakmai érdeklődése a fájdalomcsillapítás, érzéstelenítés, az aneszteziológia felé fordult, amely a világban akkoriban kialakuló és rohamosan fejlődő disciplína volt. Hazánkban a felnőtt gyakorlatban is csak lassan, nagy nehézségek árán tudott ez az új szakma teret hódítani, a gyermekellátásban pedig előzményei egyáltalán nem voltak. Dr.Hirsch Tibor 1959-ben sebészetből, majd gyermeksebészetből szerzett szakvizsgát, és az aneszteziológia-intenziv terápia szakorvosa is lett.

heim_eremÚttörőként kezdett a gyermekaneszteziológiával foglalkozni, bevezette a maszkos, majd 1959-től az intratrachealis narkózisokat kórházunkban. A visszatekintésben elhangzott körülmények hamarosan egyre sürgetőbbé tették ezzel párhuzamosan a súlyosan beteg gyermekek megfigyelését, ellátását is, így az országban elsőként 1962-ben Intenziv részleg alakult Hirsch főorvos úr vezetésével, 1982-től resuscitációs készenléti szolgálatot szervezett a kórházban, majd az általa felidézett hosszú, küzdelmes út után, sok nehézség és meg nem értés közepette végül 1986.március 1-én megnyílhatott az új Központi Aneszteziológiai és Intenziv Terápiás Osztály.

Hirsch professzor úr tudományos munkája is úttörő volt a magyar anesztézia történetében:

  • 1981-ben védte meg kandidátusi értekezését:” A légzésfunkció mérésén alapuló új betegellenőrző rendszer csecsemő és gyermekkori narkózisokban” címmel.
  • 1982-ben c.egyetemi docensi, 1993-ban c.egyetemi tanári kinevezést kapott.

Szakmapolitikai munkája is jelentős:

  • 1982-ben a Magyar Aneszteziológiai és Intenziv Terápiás Társaságon belül létrejött a Gyermekaneszteziológiai Szekció, melynek alapító elnöke
  • 1985-től az Országos Szakorvosképesítő Vizsgabizottság tagja.
  • A magyar gyermekaneszteziológia és intenziv terápia nemzetközi elfogadottságát már ekkor jelezte, hogy 1990-ben a FEAPA -Federation of the European Association of Pediatric Anaesthesia -tagja lett Magyarország, és

1992-ben Hirsch tanár úr vezetésével Európai Gyermekaneszteziológiai Miniszimpózium megrendezésére került sor Budapesten, nagy sikerrel.

  • 1993-ban megalakult önálló Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság első, és azóta is örökös tiszteletbeli elnöke, a Társaság lapjának főszerkesztője
  • Fővárosi szakfelügyelő főorvos, a Gyermeksebészeti Szakmai Kollégium tagja

Számtalan tudományos cikk, hazai és nemzetközi konferencián elhangzott előadás, egyetemi jegyzet, könyvfejezet szerzője, majd az első magyar nyelvű gyermekaneszteziológiával és intenziv betegellátással foglalkozó szakkönyv szerkesztője Újhelyi és Tekulics dr-okkal. A könyv fejezeteit jegyző szerzők közül nagyon sokan tanítványai voltak.

Bár váratlan nyugdíjazása után munkáját más kórházban folytatta tanácsadóként, neve elválaszthatatlanul összefonódik a Heim Pál Gyermekkórházzal az itt folyó anaeszteziológiai és intenzív terápiás munka elindítójaként. Tanítványai, volt munkatársai szerte az országban viszik és fejlesztik tovább ezt a nehéz, de igen szép szakmát.

dr_hirsch1Példaként áll előttünk csendes, kedves lénye, szerény, de határozott egyénisége, empátiája, hatalmas tudása és mai napig nem szűnő, mindenre kiterjedő szakmai érdeklődése.

Csatlakozva Mikos főorvosnő születésnapi jókívánságaihoz, ami a Társaság köszöntőjében hangzott el, mi is elmondhatjuk: Köszönjük példa értékű életét, a bennünket, sokunkat gyermekéletek megmentésére alkalmassá tevő tanításait, szerető biztatását. Köszönjük, hogy lerakta a magyar gyermekaneszteziológia és intenziv terápia alapjait több évtizedes kitartó, áldozatos és elkötelezett szakmai fáradozásaival!

Hozzátehetjük: köszönjük, hogy öregbítette a Heim Pál Gyermekkórház hírnevét itthon és külföldön, saját és társszakmáink körében egyaránt.

2011. március 01.