Közlemény
Reakció a Magyar Anyák alapítója, a Segítség közvetítők alapítója és az Anyák az Anyákért Alapítvány elnökének
Tisztelt Elnök Asszonyok!
Köszönjük megkeresésüket és kezdeményezésüket, mellyel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet eddig is elkötelezett volt a gyermekek biztonságos ellátása és a szülők kulturált elhelyezésének biztosítása mellett. Kórházunkban a 2018-as esztendőben 8683 anya, 29268 ápolási napot töltött el gyermeke mellett. Intézetünk sosem használt szivacsmatracokat, hiszen azok nem felelnek meg a megfelelő betegellátás biztosításához szükséges higiéniai kritériumoknak, továbbá azokat a szülők elhelyezésére sem tartjuk alkalmasnak.
Mindent megteszünk azért, hogy a gyógyulófélben lévő gyermekek szakszerű és színvonalas ellátásán túl a hozzátartozók igényeit is figyelembe véve, minél komfortosabbá tegyük a kórházunkban felépüléssel töltött időt. Intézetünk a napokban újabb ágyakat állított be a gyermekeik mellett tartózkodó szülők számára, amelyek a szűkösebb helyiségekben is elférnek úgy, hogy azok a gyermekek ápolását végző személyzet munkáját nem akadályozzák.
Mindenki megnyugtatására jelezzük, hogy a hozzátartozók ezeket az ágyakat továbbra is ingyenesen vehetik igénybe.
A szülők elhelyezésének végleges megoldását az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által hamarosan intézményünk számára is biztosított ágyaknak köszönhetően tudjuk teljes körűen rendezni.
Üdvözlettel,
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet vezetősége