Szép volt fiúk!
VisszaIgen, gratulálok nektek fiúk, szép volt igazán! Bizonyára nagy merészség, vakmerőség kellett betörni egy gyermekkórházba! Egy olyan intézetbe, amit még őrző-védő szolgálat sem véd, hiszen nincs rá pénz. Igazi európai színvonalú tett volt! Hiszen maga Robin Hood, Bonnie és Clide is csak igazi gazdagoktól rabolt.
Mi meg csak úgy dúskálunk az anyagi javakban, szinte azt sem tudjuk mire is költsünk előbb! A 3 vagy 6 hónapja lejárt számlákra?
Szívesen leültetnélek benneteket fiúk! No nem rögtön börtönbe, oda remélem később majd eljuttok! Először például arra a heti megbeszélésre, ami arról dönt, hogyan tudnánk a milliós gyógyszerköltségünket csökkenteni anélkül, hogy a gyerekek ellátásának színvonalán rontanánk.
Elücsöröghetnétek azokon a megbeszéléseken is, amik a laboratórium vegyszer beszerzéséről, vagy a műszerek javításának a sorrendjéről szólnak. Nos egy-két ilyen néhány órás kellemes beszélgetést már követhet a jól megérdemelt börtön!
Persze azt mondják fiúk, a stílus maga az ember. Ez rátok is áll! Igazi szép pajszeres munka volt, ahogy feltörtétek az ajtókat, még azt is amit nem kellett volna. Jó lenne tudni, hogyan szorult meg, fért meg bennetek ennyi agresszivitás!
Nem szeretnék példálózni a Tíz parancsolattal, nem akarom leírni nektek, hogy “Ne lopj”. Ehhez tanulni kellett volna az iskolában, nemcsak melegedni bejárni!
De tudnotok kell, hogy a saját szeretteitek, barátotok gyermekeitől loptatok.
És itt, innen már nincs lejjebb! Egy társadalom, akinek tagjai a mentőktől, a gyermekkórháztól lopnak az bizony nem való Európába! Még a Balkánra sem!
Ti ezt tettétek! Gratulálok, szép volt fiúk!
Prof. Dr. Czinner Antal