Bánné Bereczki Zita / Bán Zsombor édesanyjának levele

Tisztelt Belgyógyászati Osztály !

Bán Zsombor nevű gyermekemmel kerültem Önökhöz befulladással. Nem volt tudomásom asztmájáról. Választásom nem volt, mentő vitte be gyermekem AZ Önök sürgősségi osztályára. Minden emberi és legfőképpen szakmai segítségben azonnal részesült gyermekem. Nagyon meghatódtam AZ intenzív osztályos orvosnő telefon csengőhangján, még AZ is a gyermekek Dalai közül lett választva!Az orvosi ellátás számomra olyan gyorsasággal és mélységes tudással – odaadással történt, hogy Pont azoknak, akik ügyeletben dolgoztak nem tudom megköszönni! Olyan elhívatott embereket láttam AZ egészségügyben, amit amerikai filmekben. – amiről azt hittem csak a filmekben lehetséges.

Valós emberi értékeket találtam, jóval túl a szakértelmen. Sajnálom, emberileg nem ismerhettem Őket a civil életben.

Én azt gondolom, AZ ember munkája olyan, mint maga AZ ember! Honnan tudhatná első ránézésre ezt AZ, aki aggódva kíséri gyermekét? Meggyőződtem arról, hogy ilyen munkát csakis kivételes emberek választhatnak. Kivétel nélkül , mindenki akivel találkoztam különlegesen elhívatott.

A nagy bajunkban, végtelen istentiszteletünkben azt gondoltam: Isten Valóban szeret engem, mert megpróbáltatott és megmutatta vannak még igaz emberek! Már-már azt gondoltam eddig a világról, hogy egyedül vagyok hitemmel és reményeimmel.A feltétlen szeretet és odaadás jellemzi munkájukat valamint AZ alázat.Hiszem, hogy sok kicsi sokra megy!

Gyermekem gyógyultan de kezelve jól van.

Őszinte tisztelettel :
Bánné Bereczki Zita / Bán Zsombor édesanyja

Vissza