Kedves Heim Pál CT vezetője és dolgozói részére!
VisszaKedves Heim Pál CT vezetője és dolgozói részére!
Immár 7. éve járok Önökhöz vizsgálatra, amit ezúton szeretnék, megköszöni Önöknek, azt az önfeledt munkát, amit a gyerekekért és beteg társaimért tesznek.
A sors nagyon érdekes, hiszen 33 évvel ezelőtt mikor nagyfiam megszületett a Heim Pál Kórházban volt 2 hétig sárgulása miatt. Sajnos igen sokat betegeskedett, így a Szent László Kórházban is sokat volt a gégészeti osztályon, ott is követtem sajnos, mint rákos beteg az Onkológiai Osztályon, Bodoky Professzor Úr vezetése alatt.
Évek alatt igen sok mindent láttam, látok, hiszen a Meggyógyulhatsz Egyesület egyik fő munkatársa vagyok, de az a mosoly, amit Önök a beteg emberkéknek adnak, a türelmük, az odafigyelésük, higgyék el, hogy igen sokat jelent minden ember részére, akik megfordulnak a CT-n.
Kívánom, hogy még igen sok éven át tudjunk találkozni Önökkel, hiszen az azt jelenti, hogy még élek.
A további munkájukhoz nagyok jó egészséget, kitartást és hosszú életet kívánok.
Baráti üdvözlettel, mély tisztelettel Önök felé: Szabó Mihályné (Bözse)