Elhunyt Dr. Szeniczey Kornélia (1927-2013)
Fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt egy nagyszerű orvos, egy csodálatos asszony. A magyar gyermek-tüdőgyógyászat egyik alapító egyénisége, a Heim Pál Gyermekkórház vezető oszlopa.
A HIVATÁS -ÉS GYERMEK SZERETET KÍSÉRI ÚTJÁT FŐORVOS ASSZONYNAK
Az egyetem elvégzése után harminc évig a Szabadsághegyi Gyermekgyógyintézetben, majd 1983-tól a Heim Pál Gyermekkórházban dolgozott a tüdőgyógyászat és a gyermek-tüdőgyógyászat szakértőjeként, a Rottenbiller utcai gyermek-pulmonológia vezető főorvosaként.
Híres volt kedves személyiségéről, mosolygós, derűs lelkéről és kiemelkedő szaktudásáról. Szakmai érdeklődése középpontjában a légúti betegségek, az aszthma és a tüdő tuberkulózis álltak.
44 éves orvosi munkássága alatt több ezer gyermeket gyógyított meg, gondozási tevékenysége során sok száz gyermek fejlődését kísérte végig, sokan közülük felnőttként is őrzik gyógyulásuk mellett a szeretett Főorvos Asszony emlékét. A kedvesség , a derű ,a gyógyításba vetett hite és a gyermekek iránti feltétlen szeretete kísérte egész orvosi munkásságát , gyógyítását, tanítását.
És ezt hagyta nekünk örökül. Az emberséget, a hivatástudatot, a tudni akarás vágyát, a gyermek-és a család feltétlen szeretetét.
Szeretettel őrizzük emlékét , hogy példával szolgáljon a fiatal nemzedéknek.
Dr. Nagy Anikó
főigazgató főorvos