BioTechUSA vitaminadomány a Magyar Ápolók Napjára

A BioTechUSA vitamin-készítményekkel óvja a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet dolgozóit

A BioTechUSA-cégcsoport 6200 doboz C-, D-, multi- és várandós vitaminokból álló termékadománnyal fejezi ki köszönetét a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet minden dolgozójának, akik a mindennapi munkájuk ellátása mellett példaértékű szakmai összefogással és elkötelezettséggel vettek és vesznek részt az emberiség egyik legnagyobb járványa, a COVID-19 pandémia elleni védekezésben.

A 22 millió forint értékű vitaminadomány átadásán Lévai Bálint vezérigazgató, a BioTechUSA-cégcsoport társtulajdonosa elmondta: „Ebben az egészségünk jövőjét meghatározó időszakban a mindennapi munkánk során nekünk is fontos teendőnk van: támogatni és vigyázni mindazokra, akik a járványhelyzetben a gyógyításunkért dolgoznak. Számunkra a ‘The Feeling of Success’ nemcsak egy szlogen, hanem komoly felelősséget is jelent, hiszen őszintén hisszük, hogy akkor vagyunk a legsikeresebbek, ha minél többet tudunk visszaadni a közösség számára. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági sikereinket érzelmileg is megéljük és nagyon jó érzés, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem érzelmileg is fontos dolgokra tudunk költeni.”

Dr. Nagy Anikó főigazgató főorvos köszönetében elmondta, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ma méreteit és az ellátott gyermekek számát tekintve Európa legnagyobb önálló gyermekkórháza, a csecsemő-és gyermekgyógyászati ellátás biztos bázisa. Nemcsak országos gyermeksürgősségi és gyermekbaleseti központ folyamatos rendelkezésre állással, de a gyermekgyógyászat szinte minden területén a legmagasabb szintű szakmai felkészültséggel gyógyít meg évente közel 32 500 fekvőbeteget és 450 000 ambulánsan kezelt gyermeket, miközben közel 2 millió beavatkozást, több, mint 690 000 laboratóriumi vizsgálatot és 128 000 képalkotó vizsgálatot végeznek kollégáink. E mellett kijelölt járványkórházként a kezdetektől gyógyít koronavírus-fertőzött gyermekeket és felnőtteket is, ezért példaértékű az a figyelem és támogatás, melyben a munkatársak részesülhetnek. „Kollégáink fáradhatatlanul dolgoznak azon, ami a feladatunk, hogy tevékenységünk központjában a gyermekek magas szintű gyógyítása és segítése álljon. Köszönjük támogatásukat. Munkatársainkat a mindennapi nehéz és felelősségteljes munkájuk során segíti és erősíti az a tudat, hogy Önök gondolnak rájuk és támogatásukkal immunvédelmükben segítik őket abban, hogy minél több gyermeket meggyógyíthassanak. ”- köszönte meg a főigazgató beszédében.

Lévai Bálint vezérigazgató hozzáfűzte, a BioTechUSA-cégcsoport Európa egyik legnagyobb étrend-kiegészítő gyártójaként elkötelezett a sport és az egészséges életmód mellett, Lifestyle Programjával naponta segíti a vásárlóikat céljaik és a tartós életmódváltás elérésében, társadalmilag fontos kezdeményezéseket indított termékeik megvásárlásával. A cégcsoport jelenleg több mint 100 országban, 270 franchise üzlettel, 1800 munkatárssal és 4500 partnerrel van jelen, 1500 termékből álló portfóliója pedig folyamatosan bővül, hogy az egyre színesebb vásárlói igényeknek megfeleljen. A vállalat azonban nemcsak az egészségtudatos életmód népszerűsítését érzi hivatásának, de nagy hangsúlyt fektet karitatív kezdeményezések felkarolására is. Társadalmi felelősségvállalási programjuk egyik alappillére, hogy kizárólagos magyar tulajdonban lévő vállalatként igyekeznek minél nagyobb hangsúlyt fektetni a hazai egészségügyi intézmények és dolgozók támogatására, ezért a február 19-ére gyártott vitaminokkal a Magyar Ápolók Napjára időzítve mond köszönetet a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet minden munkatársa számára.

Közleményfoto_1
Közleményfoto_2
Közleményfoto_3