Október 23. – i kitüntetések – Nemzeti Erőforrás Minisztérium

A Köztársasági Elnök és a Nemzeti Erőforrás Miniszter megbízásából nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kimagasló színvonalú tevékenységért a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND lovagkeresztje kitüntetést adományozta Dr. Tóth Józsefnek, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház gyermekurológusának, nyugalmazott főorvosnak. A kitüntetéseket átadta Halász János parlamenti államtitkár.

A Heim Pál Gyermekkórház Urológiai Osztályának megalapítója és első osztályvezető főorvosa: Dr. Tóth József

1956-1970 között a Budapesti Urológiai Klinikán dolgozott, innen 1970. szeptembertől került a Heim Pál Gyermekkórház állományába. A gyermekurológiai osztály megnyitására, több éves csúszás után, 1973. október 1.-én került sor.Az osztály nemcsak a főváros, hanem az egész ország területéről, illetve a környező országokból látott el urológiai betegségben szenvedő gyermeket, köztük sokszor olyan elesett állapotban lévőket, akiknél a korábbi diagnosztikus és terápiás erőfeszítések másutt nem vezettek eredményre. Emiatt az osztályon a 100 % feletti ágykihasználtság már a kezdeti időktől állandósult. A betegek elhelyezésére csupán két kórterem állt rendelkezésre (a kórterem csempéjének mintázata alapján “Pávás” és “Elefántos”), és gyakran az egyetlen orvosi szobában is feküdtek gyermekek a műtétet követően. A nehézségek ellenére a betegellátás és a műtői tevékenység feszített tempóban, rendkívül intenzíven folyt. Az ellátás módjának megválasztásában a legfőbb cél az volt, hogy a kis betegek majdan a társadalomba jól beilleszkedő, szociálisan helytálló felnőtté váljanak.

Tóth főorvos új ureter-neoimplantatiós eljárást dolgozott ki, amely rendkívül tág ureter illetve fibrotikus hólyagfal esetén is eredményesen alkalmazható volt; ez a műtéti technika nemzetközi elismerést váltott ki, és ez a műtét azóta is számos gyermek betegben eredményezett gyógyulást. Már az 1970-s évektől az elesett állapotban lévő, irreverzibilisen károsodott veséjű, veseelégtelen gyermekeknél is törekedett olyan szervmegtartó műtéteket végezni, mely után még akár hosszú évekig vesepótló kezelés nélkül élhetett a gyermek, és ezt követően dialízissel, majd a későbbi életkorban vese átültetéssel lehetett a beteg sorsát rendezni. Ezek között ma is nem egy felelős pozíciót betöltő, aktív tevékenységet végző felnőtt van.