Megújult a Cisztás Fibrózis Ambulancia a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben

A cisztás fibrózis egy krónikus, gyógyíthatatlan, sok szervet érintő betegség. Ezen betegeknek minden testnedve, pl. verejték, különböző emésztőnedvek, légutakat / tápcsatornát / petevezetéket / ondóvezetéket nedvesítő nyák, mutációtól függően jóval sűrűbb formában termelődik. Így például a légutakban folyamatosan termelődő, sűrű, nehezen eltávolítható váladék könnyen befertőződik, illetve kolonizálódik patogén kórokozókkal, melyek a betegek tüdejét az általuk gerjesztett gyulladásos folyamatok által fokozatosan szétroncsolják. Vagy például az emésztőnedvek nem megfelelő termelődése felszívódási nehézség miatt kóros soványsághoz vezet, melynek további komoly következményei vannak. Mindezen folyamatok együttesen sajnos ezen embertársaink korai elvesztéséhez vezetnek.

A különböző betegek különböző baktériumtörzseket hordoznak magukban, melyeket köhögéseik alkalmával a levegőbe juttatnak, befertőzve a légteret, bútorokat, falakat, stb. Épp emiatt nem javasolják több CF-es egyén egyszerre, illetve egymást követően ugyanabban a légtérben való tartózkodását.

Ambulanciánk korábban egy helységben működött, a rendelési idő alatt sajnos egymást követték a betegek, és mivel az ambulanciánkon csupán a szellőztetés volt az egyetlen „levegőfertőtlenítési eljárás”, így az egymást követően bejövő gyermekek találkozás nélkül is könnyedén átfertőzhették egymást, veszélyforrást jelentve egymásra.

Ezért szerettünk volna mi is új, korszerű rendelőt a szakmai protokolloknak megfelelően kialakított nyugat-európai CF ambulanciák mintájára, ahol új, fertőtleníthető felületek, burkolatok kialakítását követően korszerű lég- és felületfertőtlenítő eszközök vannak elhelyezve, melyek használata jelentősen csökkenti az átfertőzések esélyét.

Ezen kívül a modern központokban is több CF rendelő működik egymás mellett. Egy beteg csak egy rendelőbe megy be, és az orvos, dietetikus, gyógytornász, nővér, pszichológus egymást követően váltják egymást az adott betegnél ugyanabban a vizsgálóhelységben. Majd miután a beteg elhagyja a rendelőt, 1 órán keresztül fertőtlenítik a szobát ózongenerátor és UV-lámpa segítségével. A következő beteg csak ezen eljárást követően léphet be a helyiségbe.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben történt felújítással egy, a Nyugat –Európai színvonalnak megfelelő rendelőegység kialakítása volt a célunk.

A felújítás során egymás melletti két helységben két külön rendelő került kialakításra ugyanazon felszerelésekkel. Mindkét rendelőhelység vadonatúj burkolatokat, vizesblokkokat és bútorokat kapott, hogy a régi ambulancián megtelepedett kórokozók ne kerülhessenek vissza a légtérbe. Másrészt az elhelyezett ózongenerátorok és UV lámpák segítségével a levegő és a felületek fertőtleníthetővé váltak. Így míg az egyik rendelőben zajlik egy betegnek az ellátása, addig a másik légtere az ott levő fertőtlenítődik. Majd a már tiszta levegőjű rendelőbe érkezhet be a következő beteg, míg az addig használt rendelő levegője, felületei fertőtlenítésen esnek át.

Arról nem beszélve, hogy jóval barátságosabb, vidámabb, életigenlőbb közegben tudjuk immár kis betegeinket fogadni.

Hálásan köszönjük

  • a Globo Menedzsment Kft. munkatársainak, alvállalkozóinak, a Tér Kft-nek, a Diego Hűvösvölgynek a munkájukat, valamint, hogy biztosították az ambulancia felújításához szükséges mindennemű anyagot!

  • Bertoty Eszter és Pataky Dóra lakberendezőknek ötleteiket

  • valamint mindenkinek, aki a Heim Pál Kórház Fejlesztésért Alapítvány támogatásán keresztül segítette eszközökkel ambulanciánk megvalósulását.

Zárszóként idéznénk egy tüdő transzplantáción átesett lánykánk szavait:

Nem is tudtam, hogy ti, egészségesek, ilyen könnyen kaptok levegőt! Eddig minden egyes levegővétel során küzdöttem a levegőért! Mintha egy vékony szívószálon keresztül szívtam volna minden egyes levegőt!„

Nagyon köszönjük a beteg gyermekek nevében segítségüket, hogy hozzájárultak, hogy megélhessék a közel egészséges kamasz / felnőttkor minden örömét, szabadságát!

Illetve, hogy ezen beavatkozásra lehetőleg csak felnőttkorban legyen szüksége a gyerekeknek!

Dr. Papp Eszter, Dr. Újhelyi Rita, Dr. Bodnár Réka, Pölöskei Judit