Intézményvezetői kinevezéseket adott át az emberi erőforrások minisztere

Pénteken hat országos intézet, köztük a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója vehette át kinevezését.

Kásler Miklós a kinevezések átadása előtti beszédében úgy fogalmazott: az egészségügy átalakításának két sarkalatos pontja van: az alapellátás és az öt nemzeti program. Az országos intézetek feladata, hogy a népegészségügyi betegségcsoportok epidemiológiai, módszertani, szervezési, diagnosztikai, terápiás és oktatási-kutatási központjai, szakmai vezetői legyenek – emelte ki. A miniszter az intézményvezetőkhöz szólva azt mondta, “semmi mást nem várok el önöktől, mint azt, hogy mutassanak példát szakmailag és emberileg”.

Pénteken hat országos intézet – a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet, az Országos Mozgásszervi Intézet, és az Országos Onkológiai Intézet – főigazgatója vehette át kinevezését. A megbízatások 2021. január elsejétől hatályosak.

ANDRÉKA Péter; BOGOS Krisztina; POLGÁR Csaba; POÓR Gyula; NAGY Anikó; PÉTER Gábor; PÉTER Gábor; KÁSLER Miklós

Forrás: MTI 2021. január 15., Fotó: MTI/Bruzák Noémi