Dr. Kovács Ilona
83 éves korában 2015. november 11-én elhunyt Dr. Kovács Ilona, a Toxicológiai Osztály 1976-1997 közötti időszak osztályvezető főorvosa.
Krónikus betegsége miatt már kórházi ápolásra szorult, álmában érte a halál.
Egész munkássága alatt, 40 éven át a Heim Pál Gyermekkórházban dolgozott, életét a gyermekek gyógyításának szentelte.
1957.-ben szerezte orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, még ebben az évben, 1957 szeptemberében került a Heim Pál Gyermekkórházba. Csecsemő-és gyermekgyógyászatból 1961-ben tett szakvizsgát, kezdetben a II. sz Gyermekgyógyászati Osztályon dolgozott, majd Dr Szamosi József professzor úr a magyar gyermektoxicologia megalapítója utódaként 1976-tól az összevont I-II. Gyermekgyógyászati és Toxicológiai Osztály főorvosa lett, itt dolgozott 1997-ben történt nyugdíjazásáig. A gyermekeket nagyon szerette, és minden erejével azon volt hogy segítsen rajtuk. Tekintettel arra, hogy Toxicologiai tankönyv nem létezett, a Toxicologia nehéz tudományát részben a folyamatos betegellátás során szerzett tapasztalatból, részben állandó tanulással a külföldi-és magyar irodalomból merítette. Óriási tapasztalatra és tudásra tett szert,1984-ben szakképesítést szerzett Toxicologiából. Szobájába lépve mindig valamilyen szakirányú folyóirattal kezében találtam, mindig valamilyen megoldandó feladaton járt az esze, a még nem rutin szerű toxicologiai vizsgálatokat más intézményekben kialakított jó kapcsolatai révén mindig elintézte.
Hihetetlen megérzései voltak, mindig pontosan tudta mekkora veszély fenyegeti a gyermeket akár belgyógyászati-akár toxicologiai problémával álltunk szemben. Ezek a megérzések a rendkívül pontos megfigyelésen és persze óriási tudásán, tapasztalatain alapultak. Az anamnézis és a fizikális vizsgálat képezte diagnózisainak alapját. Erre csak a régi iskolán nevelkedett nagy gyermekgyógyász személyiségek voltak képesek.
Soha nem utasítgatott. Soha nem helyezte magát előtérbe, nagyon szerény volt. Erkölcsi tartásával mutatott példát. Rendkívül kedvesen, szinte bocsánatot kérve , halk szavakkal javasolta a gyógyulást jelentő terápiát, az ember szinte úgy érezte, hogy saját magának jutott eszébe a megoldás. Mikor kezdő orvosként remegő térdekkel álltam a mentővel érkezett gyilkos galóca mérgezett gyermek mellett, egy pillantásával megnyugtatott, és valahogy úgy intézte, hogy mindent jól csináltam. Hatalmas empatikus képességgel rendelkezett, kollégáit szerette, segítette minden problémájukban, nagyon jó hangulatú osztályt vezetett, ez volt az élete. Friss gyermekgyógyász szakorvosként kerültem a Toxicologiára, ahol az összeszokott csapatba nagyon könnyű volt beilleszkednem, a napi munkát szívesen, jó kedvűen végezte mindenki, a jó kedvű vidám kirándulásokon mindig együtt volt az egész osztály. Tanulmányi munkámban türelmes tanítással, ha szükség volt rá szabad időt biztosítva mindig segített. Az ajtaja mindig nyitva állt bárki számára. A legtöbbet adta, amit főnöktől kaphat az ember.
Nyugdíjazása után is sokszor jött látogatóba, azt hiszem otthon nem találta a helyét, furcsa lehetett a sok szabadidő, visszavágyott. Láng Klára főorvosnővel mindig szívesen vártuk, sőt 1-1 problémás esetben többször felhívtuk, kikértük a véleményét, készségesen segített a megoldásban. Minden toxis kérdésre kapásból válaszolt a mindentudó könyvek nélkül is. Később már csak a Karácsonyi ünnepségeken láttuk. Sajnos beteg lett, őt sem kímélte a sors. Betegágya mellett Klárival néztük tehetetlen szenvedését., majd beletörődését.
Kórházunk ismét szegényebb lett egy igazi „Heimpálos” egyéniséggel. Igyekszünk megőrizni és a fiataloknak tovább adni az örökséget, az erkölcsi tartást, azt a mérhetetlen szeretetet, amit Tőled kaptunk. Te is így szeretnéd. Nyugodj békében Ilikém.
Dr. Bojszkó Ágnes
